A sokadik (talán most nem elrontott) Aliens filmre várva felmelegítem 3D nyomtatóm egyik első produktumát, egy drótvázas facehugger - arcölelő készítésének történetét. E csontos lény a filmben csendesen kómázgat a tojásában,  amíg fel nem bukkan egy kellően gyanútlan szereplő. Akkor kimászik, rátapad az arcára és belepetézik az emésztőrendszerébe. Többit már tudják.

Nos, mottónk: a 3DPrint azért jó, mert minden hülyeséget megcsinálhatunk vele, amire gyermekkorunkban vágytunk. Ennek jegyében megtehetjük első lépéseinket a hatékony (gyorsabb, olcsóbb, részletesebb) makettezés felé. Az út simaságáról (rögtelenségéről) a 3D nyomtatási technológia gondoskodik.

A makettet egy gyűjtőoldalról szedtem, de annyira átterveztem, hogy szinte saját mű. Az eredeti életnagyságú (ha lehet ilyet mondani valóságban nem létező dolgokról) és húzós lett volna a nyomtatási számla. Mivel térfogatot kicsinyítünk, a felhasznált anyagmennyiség és idő négyzetesen csökken. Tehát ha duplájára nagyítunk valamit, nyolcszor annyi anyag és idő kell, visszafelé fordítva.

A biztonságos nyomtatás feltétele - rájöttem - a megfelelő alátámasztás és szoknya (egy széles tapadó felület, ezt látják a kinyomtatott alkotóelemek alján). A "draft" nevű szoknya rácsot nyomtat a tárgy alá, így könnyebb lefeszegetni róla.

Az ABS 240 fokon olvad és a szoknya egy apró szintezési eltérésnél is - mikor jobban rányomja az anyagot - igencsak hozzáköt a tárgyasztalhoz és a tárgyhoz is. Jól jön a nyomtatóhoz kapott spakli.

Az alátámasztás rajta hagyta nyomát az asztalra fekvő felületeken, ezeket szalagcsiszolóval leszedtem. Az ABS anyag jól csiszolható, szilárdsága mint a fröccsöntött műanyag.

Az eredeti terv egymásba akaszkodó, de félbevágott ízületeket tartalmaz. Nem akartam ragasztgatni és dupla annyi alkatrésszel vesződni, így a tervezőprogrammal összeforrasztottam őket és egy furatot is illesztettem beléjük. Kivétel a test volt, ami alsó és felső darabban maradt, majd látjuk miért.

Egy kis marási munka következett, hogy a drótváz csomópontját elrejthessük a lény belsejében. Jogos kérdés, hogy ennek az üregnek kialakítását miért nem a tervezőprogramban végeztem. Próbáltam, de túl bonyolult volt az alakzat és kissé összekuszálta a végeredményt. Így maradt a fúrógépes süllyesztés.

Ugyanez a helyzet a drótok csatornáival, melyekre az ízületeket fogom felfűzni. Forrasztópákával véstem bele a kilenc drótcsatornát.

A drótok előzetes kipróbálása, hogy a forrasztáshoz megfelelő helyre kerüljenek. 0.7 mm-es fémhuzal. Az első verzióban 1 mm-essel próbáltam. Megfelel az is, csak közben elfogyott.

Kis készletem igen hatékony a lágyforrasztásban, nem kell percekig nyomni az elektromos pákát, hogy felmelegedjen az anyag és olvadjon az ón. Keményforrasztó 1950°C, Rothenberger, forrasztóvíz a jobb tapadásért és egy kis forrasztó ón.

A láb kétszerese hosszú drótból négy és a hosszú farokra való huzal összeerősítése szilárd vázat képez. Így ízenként be tudjuk állítani a makett pozitúráját. Mókás diorámákat készíthetünk vele, telefon- és tolltartónak, harmadik kéznek használhatjuk.

A drótokat belefektetjük a csatornákba és visszahajtjuk, így ragasztáskor nem fog elmozdulni.

Mindenre jó ipari ragasztót használtam, melynek előnye, hogy meg is keményedik és nem marja meg a műanyagot.

Finoman satuba fogva szorítottam össze egy fél napra a két fél torzót, stabilan összeforrt.

A csontokba a tervezőprogrammal lyukakat mélyesztettem. A "befogó" csontvégeknél meg is maradt, a másik oldalán - ahol félgömbben végződik - viszont elveszett a nyílás. Sebaj, épp csak át kell fúrni a vékony héjat, erre a NYÁK-fúró pont alkalmas.

Ha nem lenne drót, esélyes lenne szétesni a kapcsolódás, illetve nem is maradna meg az elhajlított végtag alakja. Következő, immár teljesen saját tervezésű alakjaim, mint "Hangya úr, Katalinkatica és Pókica" végtagjainak illeszkedése nem ilyen csontos lesz és a drótot is eltakarja.

Halad ez! A combcsontok vastagabb és rövidek, de a lábszárral is elboldogultam. Ugye ki tudták venni az alkatrészeken a csíkozottságot? 0.25 mm rétegvastagsággal nyomtattam, ami szabad szemmel is észrevehető a tárgy felületén, ez van sajnos. A nyomtató akár 0.05 mm vastagságban képes teríteni a rétegeket, viszont fordítottan arányos és megnégyszerezné a nyomtatási időt, ami így is 9 óra volt. Ennél a modellnél még stílusosnak is tekinthető a durva, csontszerű anyagfelszín.

Végül sikerült felfűzni minden végtagot. Egyelőre visszahajtottam a maradék, kilógó drótokat, legalább van mire felakasztani szárításkor vagy akár felerősíteni a "stilizált keresztespók" című performanszra, ahol drót pókhálóra akasztjuk a sarokba. Hatásos lakberendezési kiegészítő. Kertes házban lakva kifüggeszthetjük és a szomszéd kérdésére: A fürdőszobából jönnek elő, hetente vagy kettőt verek agyon. Nálatok nincsenek? - megnyugtató választ adhatjuk. A poén sikerének kulcsa az élethű festés.

Siker titka a jó megjelenés, ezért az ABS-szürke anyag festésre szorul. A lenti fotókon az első - még csak 50 centis - prototípust láthatják. Ráfújtam két réteg zománcfestéket (spray kiszerelés). Jól tapadt és bejutott a takart részek alá is.

A filmben talán rózsaszínű volt a kis sztrovacsek, de mint oly sokszor, itt is az döntött, hogy milyen színű festék volt itthon. Fehér és sárga, így teste alsó részére citromsárga került. A természet oly sokszínű, ez egy sárgahasú facehugger.

Összegezve, a drótvázas megoldás igazán stabil megoldást biztosít makettjeinknek, ha valamilyen lényt mintázunk. A csontos Alien költségtakarékos megoldás, hiszen nagyméretű megjelenést biztosít kevés anyagból is, szemben a pihe-puha cukimuki plüssmodellekkel. Ha gyereknek ajándékoznák - nyomdokaimba lépve - ne feledjenek kedvezményre jogosító kuponokat is mellékelni mellé a sarki pszichológushoz.

 
   Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.