Barbie baba testméretek

2019.12.03. 05:00 | Írta: kkm.furdancs

"Hét év a lakosság szolgálatában" mottónk jegyében, most a varrógép felett görnyedő anyák segítségére szeretnénk sietni és - ajándékötletként is - megismételjük korábbi posztunkat a Barbie babák testméreteiről.

b8.jpg

Barbie hosszú utat járt be 1959. óta, mikor feltalálója találkozott gyermekei kívánságával, hogy öltöztethető, felnőttet utánzó babát szeretnének. Játékhoz és kellően részletes megjelenítéséhez eléggé nagyméretű, de még elérhető árban gyártható modell született. Formája és az általa megjelenített szépségideál - sőt, életforma üzenet -  változott valamelyest, de ettől még lényege ugyanaz: játékbaba.

Mióta elérhető, hazánkban is sokan vásárolták-vásárolják. Hős anyák ezrei terveznek és varrnak ruhákat lányuk babái számára és létezik vállalkozás, mely .pdf formátumban árul kivágható szabásmintákat. Kevés szebb munka van ennél. Egyik alprojektem számára szükségessé vált pontos Barbie-méretek beszerzése és miután néhány kölcsönbabát virtualizáltam, közkinccsé teszem hossz-szélesség-kerület méreteiket.

b9.jpg

Egy klasszikus formájú, komplett család került tolómérőm elé. Barbie és Ken az ordítóan nyolcvanas évek stílusában (már felnőtt nő, akinek annak idején vásárolták). Cassuci farmer, a kockahasat láttatni engedő Tom Selleck (Magnum) ing, darázsderékkal vegyes brutális mellbőség és szőke haj/kék szem kombó. Sőt, Barbie lábfeje kifejezetten tűsarkú cipőkhöz alkalmazkodó tartásban lett fröccsöntve.

b7.jpg

Ezúttal eltekintek az öncélú humorizálástól, hogy pusztán nemes mérettáblázatként maradjon fenn a neten mai írásunk, pedig a popkulturális hatástól másodlagos felhasználásukig oly sok gondolat eszünkbe juthat. Oly sok!  Tehát következzen a pőre mérettáblázat, pőre barbikkal:

image21_1.jpg

A test és végtagok szélessége (haj nélkül):

image7_11.jpg

image13_4.jpg

 Ha kihagytam volna valamit, kérdezzenek rá nyugodtan!

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.
De ha unod a Facebookot, inkább kövess a Twitteren!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr814340359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2019.12.03. 16:13:43

Csepregi Éva még mindig jól tartja magát...
:-)
De ha a fejét és a testet kicserélése megkapod Kóbor Kigyúrt Jánost.

kkm.furdancs 2019.12.03. 18:47:34

@gigabursch: Ken pedig az összes Kozsó-kompatibilis fiúcsapat random tagja lehetne, max fülbevalóval. Csepregi Éva (+1 mókus) jövő héten megjelenik szereplő a zeneválogatásban. De nem ő lesz az este sztárja, már nem :)

Wise Lady · http://www.wiselady.hu/ 2019.12.04. 14:51:51

Egészítsük ki azzal a posztot, hogy ezek nem Mattel Barbie és Ken babák, hanem Simba Steffi és fiú párja, mégpedig az 1980-as évekből. Méreteik nagyjából, de nem pontosan egyeztek meg az akkorí Barbie-Ken páros méreteivel. A mai Barbie és Ken, sőt Steffi is, teljesen más testtel és méretekkel rendelkezik.

kkm.furdancs 2019.12.04. 15:26:31

@Wise Lady: Köszi az infót!

A mai Barbie lehet terhes, molett vagy kerekes székes, tehát nem igazán lehet szabványméreteket meghatározni (szerintem). De lapul ezerszám ilyen vagy Mattel Barbie a fiókokban, vagy továbbajándékozva gyerekszobákban.
süti beállítások módosítása