Egy hölgy szerszámosládájában jártunk

2020.06.23. 05:00 | Írta: Mr. Furdancs

Mi mással tölthetné az ember a szombat estéjét, mint egy égből pottyant IKEA-látogatással és az azt követő bútorösszeszereléssel. A barkácsolni szerető férfi számára ez amolyan könnyed edzés, melynek során újra gyerek lehet kicsit. Stábunk tehát egyik pillanatról a másikra egy fészekrakási lázban égő, egyedülálló, harmincas éveinek elején járó hölgy, Linda társaságában találta magát. Bár a felkérés pusztán a bútorok szállítására vonatkozott,  nyilván fel voltunk készülve arra, hogy úriemberhez méltó módon bevállaljuk az összeszerelést is. Remek terápiás elfoglaltság és még teát is kaptunk. Illetve kaptam, hiszen a stáb szó ebben az esetben engem (Mr. Furdancs) takar. Nem is térnék ki magára a szerelésre. Szót sem érdemel. Azonban, miután eljártuk a "van egy kis időd segíteni (!!!) összeszerelni a bútort" násztáncot, elhangzott a számból a kérdés: "és mondd, szerszámod van-e?" Erre úgy csillant fel Linda szeme, mintha élete férfiját látta volna meg egy lemezlovas klub félhomályában. Nekem még szerszámosládám is van! - jött a válasz. Néhány perc múlva büszkén hozta is, mint macska a frissen fogott egeret.

Photo 2014.01.04. 20 51 40 (1).jpg

Ez volna hát a szerszámosláda. Az alukoffer amúgy egy kiváló találmány, például igen sokrétű felhasználhatósága miatt. Láttam én már alukofferben rajzkészletet, gitárkiegészítőket, horgászkellékeket. Ebben az esetben szerszámosládaként funkcionál. Vegyük sorra, mi minden található benne, persze a teljesség igénye nélkül, kiemelve néhány "különleges" szerszámot az amúgy koncepciótlan sokaságból. Itt jegyezném meg, hogy a koncepciótlanság nem negatív dolog, pusztán "az évek során nálunk landol egy egy szerszám" barkácséletmód hozadéka.

Kombinált fogó

Most tudtam meg, hogy bizonyos térségekben a gyerekek kombinát fogónak hívták ezt a szerszámot. Ennek a nyele nyilván piros. Egy női szerszámosládában csakis vidám színeknek van helye. Persze a lehetőségekhez képest. Nagy baj nincs vele, minden szerszámkollekcióban ott a helye. Az egyik leguniverzálisabb szerszámfajta, igazából a blogunkat is inkább Kombinált fogónak kéne hívni, csak a Furdancs azért jobban hangzik.

Photo 2014.01.04. 20 51 40.jpg

Kalapács

A barkácsolásban kevésbé járatos embernek az első szerszám ami eszébe jut, az a kalapács. Nyilván nem reprezentatív felmérés alapján állítjuk ezt. Linda biztosra ment és mindjárt kettő is van neki. Így aztán két kézzel is tud kalapálni. Már csak az a kérdés, hogy mit? A gyerekek például általában csavart szoktak vele ütlegelni. Én legalábbis így tettem gyerekkoromban, szüleim és a szomszédok legnagyobb örömére. Apám a csavarokat sajnálta, anyám a hokedlit a szomszéd pedig a pihenésre szánt vasárnap délutánját. A kalapácsról már mi is megemlékeztünk. ITT olvashatjátok. Természetesen a kalapács önvédelmi eszköznek is alkalmas, bár az ilyen irányú felhasználásra szánt darabokat célszerűbb a bejárati ajtó mellett tartani, nem egy eldugott ládában.

Photo 2014.01.07. 22 28 38.jpg

Kaparó

Bizonyára egy tapétázás után maradt a táskában. Sokáig gondoltuk azt, hogy a kaparó igazából a szerszámok kispadján üldögél és nem annyira illeszthető mindennapi életünkbe. Ez a kép némileg árnyalttá vált miután született egy írásunk a témában.

Photo 2014.01.07. 22 29 36.jpg

Harapófogó

Ha mást nem is, de a két kalapáccsal előzőleg bevert szögeket ki lehet vele húzkodni. 

Photo 2014.01.07. 22 30 05.jpg

Sniccer

Börtönök és futballmeccsek jól ismert kelléke. Ebből három is van, de mint azt tapasztalatból tudjuk, ezek a vágóeszközök úgy szaporodnak a háztartásban, mint az IKEA "S" alakú imbuszkulcsai. Hasznos eszköz, ott a helye a kollekcióban.

Photo 2014.01.07. 22 29 19.jpg Photo 2014.01.07. 22 27 49.jpg

 

Reszelő

A fotón látható példány a reszelők között egy viszonylag finom darabnak mondható. Ráadásul háromszög-profillal rendelkezik, Linda ugyan még nem használta semmire, egy korábbi szerelés után felejtődött nála. Mindazonáltal jó szolgálatot tehet például a festés után összepingált zárnyelvek tisztítására. (A legtöbb szobafestő elég nagyvonalúan mázolja a nyílászárókat, ritka, hogy a zárszerkezetek megússzák összekenés nélkül, aztán persze nem záródik rendesen semmi.) A ráspolyról, a reszelők Panterájáról már írtunk korábban. ITT olvashatjátok.

Photo 2014.01.07. 22 30 24.jpg

Spakli

Leánykori nevén glettvas. (update: nem, ez nem igaz. a spakli és a glettvas két teljesen különböző eszköz) Egy háztartásban például festés előtt a falban található lyukak átszervezésekor használható. Gipszet tudunk vele szépen eldolgozni, eltüntetve ezzel a feleslegessé vált furatokat, de - a fent említett kaparóval egyetemben - alkalmas lehet egy romantikus este után a padlóra csöpögött gyertyaviasz óvatos eltávolítására is.

Photo 2014.01.07. 22 31 05.jpg

Drótkefe

Félelmetes egy eszköz. Rozsdás fémfelületeknek eshetünk neki vele, ahogy azt idevágó írásunkban is olvashatjátok.  De, mint Linda rámutatott, háztartási körülmények között alkalmas lehet például a cipő talpába beleszáradt kutyagumi eltávolítására.

Photo 2014.01.07. 22 27 33.jpg
Marokcsavarhúzó

Biztos vagyok benne, hogy Linda szájából legalább egyszer elhangzott a "jaj de cuki" kifejezés e szerszámmal kapcsolatban. Ezen kívül is van azért előnye: olyan csavarokhoz is hozzáférünk vele, melyekhez egy hosszabb nyelű csavarhúzóval csak sűrű anyázások közepette tudnánk hatékonyan közel kerülni.

Photo 2014.01.07. 22 28 15.jpg

Ennyi volt a láda tartalma. A bútor összeszereléséhez persze inkább csak a szokásos imbuszkulcsokra volt szükség, meg némi óvatos kalapálásra, amire azért egy puhább gumikalapács jobb lett volna, de némi óvatoskodással így is megoldottuk. Körbeérdeklődtünk a szerkesztőség nőtagjai között, ki mit tart még az otthoni szerszámos ládájában. A válaszok nagy szórást mutattak, de sok szavazat érkezett a cserélhető bites csavarhúzóra, a kisméretű kereszthornyú csavarhúzóra (amivel a most divatos EU-szabványos elemtartók fedelét lehet levenni, illetve számítógép szerelésnél is jól jön). És persze a csőfogó is keresett darab, mindenféle csöpögő lefolyók bilincseinél jól jöhet. Szemüveggel rendelkező kolléganőink esküsznek az óráscsavarhúzó-készlet fontosságára, a szemüvegszárak kilazult csavarjait csak ilyen, egész finom szerszámmal lehet reparálni.

Nem mondható általánosnak, de találtunk olyan kolléganőt is, akinek a táskájában is volt egy kisméretű multiszerszám, és nem csak a körömápoló reszelő miatt. 

Bár az otthoni szerszámkészletről már írtunk korábban, (a cikket itt olvashatjátok) de most direkt a női olvasóink által használt szerszámokra lettünk kíváncsiak. Amennyiben van ezzel a témával kapcsolatos történetetek, úgy kérjük, osszátok azt meg velünk és olvasóinkkal kommentben. 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni. 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr135735750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Morgan kapitány (törölt) 2014.01.12. 10:32:01

Linda nagypályás játékos, nem aprózza el figyelmét óráscsavarhúzóra és apróságokra. A drótkefe, spakli és reszelő a kézi anyagmegmunkálás középkategóriás eszközei, de sütőtisztításra is alkalmasak :)

Hiányolnám a gémkapcsot az összeállításból, mely Murphy szerint olyan eszköz (a hajtű mellett), mellyel egy hölgy bármit meg tud javítani, azonban gémkapocs mindenhol található.

Circus 2014.01.12. 22:44:06

Szerintem ez nemcsak egy hölgy, hanem egy kevésbé gyakorlatias családfővel rendelkező családádájának is elmegy :)

Linda bátor, hogy drótkefét ilyesmire mer használni, ezúton üzenem, hogy óvatosan, csúnya sérüléseket lehet okozni vele gumiban és bőrben...

Marokcsavarnyúzó tökéletes számítógép-javításokhoz is.
Hiányolom a csavarhúzó/bitkészletet, azt már fillérekért utánadobják az embernek - pont a megénekelt svéd bútoráruház forgalmaz egy alapkészletet, amiben nem a leggyengébb minőségű cuccok vannak

Más - a poszt felütése után azt hittem, másik blogban járok. Korai harmincas hölgy, egyedül, szóba kerülnek a szerszámok. Nem turkálok, hogy hol ért véget az összeszerelés :D ;)

WildBear 2014.01.13. 10:11:55

Az "alu koffer" az valójában fa, csak kívül van rajta egy vékony alu lemez.

Április 2014.01.13. 14:53:20

Hát, szerszámostáskám ugyan (még) nincsen, csak sok egyéb tartó, de szerszámok azért vannak. Minden egy Dremel mini fúróval kezdődött... üveggravírozáshoz vettem, csak hát kíváncsi lettem, hogy még mi mire lehet használni, úgyhogy jött a többi: porálarc, védőszemüveg, kis fúrószárak, vágótárcsák, csiszolófejek stb. Aztán egy karácsonyi projekthez jött még egy Dremel trio, egy rókafarkfűrész, mini gyorsszorítók, csiszolópapírok, akkus csavarozó... Aztán korábbról van még rengeteg ecset, egy kis multitool (táskába való), fogók meg kalapács persze, csavarok, ilyenek. Van itthon azért gumikalapács, rendes fúró meg rezgőcsizsoló is, de azok a férjemé. Azért ha kell, én is használhatom őket.

puszt 2020.06.23. 09:12:49

:) a spakli és a glettvas két különböző szerszám a festők szerint... :)

Mr. Furdancs 2020.06.23. 15:59:33

@puszt: Igen, igazából nem is tudom, hogy miért írtam bele. Szerintem azért, hogy leírhassam, hogy "leánykori nevén" :)

Leooo 2020.06.23. 16:14:06

@puszt: Nemcsak a festők szerint! Minden épeszű műszaki tudja, hogy mi az egyik és mi a másik...Még kellett volna a bejegyzésben említeni egy golyócirkulációs ingóstabilizátort, azt, amelyiknek krómozott szemmértékmérője van, ricnis anyával...;-P

Mr. Furdancs 2020.06.23. 16:15:50

@Leooo: Okéoké. Egy hibám se legyen? :)

Untermensch4 2020.06.23. 16:40:27

@Leooo: " Minden épeszű műszaki tudja, hogy mi az egyik és mi a másik... "
Mondanám hogy lebuktattál de soha nem állítottam hogy épeszű műszaki lennék... :) :D 8D

Fillérné Alsómocholády Turbulencia 2020.06.24. 19:13:54

Fúrógép, hozzá fal- és fafúrószár-készlet (3-ast eltörtem, 4-est elhagytam, szóval pótolni kell), egyetlen fémfúrószár, ami a kislámpa átalakítása miatt kellett. Csiszológép, dekopír fűrész (új csúszótalp kell hozzá, mert az elhalt), kézifűrész készlet, hőlégfúvó, asztalos szorító (4 db), sniccer, számtalan csavarhúzó, zollstock, mérőszalag, spaklik, ecsetek, smirglipapír, reszelő, kombinált fogó, pár használhatatlan fogó, kalapács, csavar és tiplikészlet.

élhetetlen 2020.06.26. 01:48:09

Érdekes ez a női szerelés, szerszámhasználat. Az első lakásomban, mikor tönkrement egy villanykapcsoló, akkor jöttem rá, hogy először azt szerelték fel, és utána építettél elé a cserépkályhát. Volt vagy 6 cm a kályha és a fal között. Használni lehetett, mert a kezem befért, na, de egy csavarhúzó, az nem. Hullámcsat, (ez a hajba való), keresztbe átbújtatva egy másik. Nem mondom, hogy gyorsan, de sikerült kicserélni a kapcsolót. Másik sztori, Mekk mester. Két szárnyú erkélyajtó, középen a kilincs, amit ha elfordítasz, befordít alul, felül egy kampót, ami zár. Kikopott a kilincsnél levő alkatrész, ami fordította volna a zárórészt (ez nagyon nem szakszerű, de nem tudom a neveket). Le kéne szedni a takarólécet, de kb. ezer kis szög fogja, nem megy. Elfűrészeltem a kilincs alatt, fölött pár centivel a takarólécet, a kikopott részt megpatkoltam egy krokodil csipesz hengeres végével, két u-szöggel visszaerősítettem a fadarabot, mázolás, működött, és nem volt feltűnő.
Eszköz, 40 cm-es békebeli, masszív pajszer (apától kaptam). Mikor bevezették a gázt, azzal bontottam le a cserépkályhát. Jó darab. Annyira jó, hogy pár éve a terasszal vacakoltak itt (az a ház ügye), és az egyik mester kérdezte, nincs-e feszítővasam. Mikor meglátta, úgy rácuppant, hogy mikor visszakaptam, bevittem a hálószobába, nehogy eszébe jusson valami hasonló, de gagyira kicserélni. Mekk 2. Leszedtem a tapétát, hogy inkább festem a lakást, hát lejött vele egy nm vakolat a plafonról (vasárnap, és utána egész héten dolgozni kell, nem hullhat az ágyamra, a törmelék). A vakolás még ment a spaklival, ha kisebb is, mint a vakolólapát, de glettvas nincs itthon. Ezt nem hiszem, hogy valaki is próbálta, nem is ajánlom, 30 cm-es műagyag vonalzóval glettelni plafonon. Nagyon keskeny, ergo jön vissza az áru a fejedre. Brrrr… Aztán a festés, szigorúan pemzlivel, hosszába, keresztbe, hogy egyenletes legyen. Aztán ajtók ablakok újrafestése, hőlégfúvó, rezgőcsiszoló. Sok mindent kénytelen az ember megoldani, mert ugye, a szakik. Már rájuk szorulok, mert egy gázolás tönkretette a térdemet, tehát sem guggolás, sem térdelés, sem létrázás, és azt mondták a radiátor festésre, hogy, ha leszerelem, és kiviszem a teraszra, akkor lefújják. Ja, ha ki tudnám vinni, már én is le tudnám fújni. Maradt a radiátor ecset. Egy eszköz van, amit nem merek használni, az ütvefúró. Valami pszichés dolog lehet, de, ha fúrni kellett, mindig segítséget hívtam. És persze a szokásos kellékek, sniccer, csavarhúzók, villáskulcs készlet, collstok, stb., de képes voltam megvenni egy húsz méteres mérőszalagot is, mert olyan szép. Az itt van a „dísztárgyaim” között a nappaliban.

gigabursch 2020.07.02. 20:47:51

@Leooo:
Lemaradt a félkarú lengő himbatengely...
süti beállítások módosítása