Jeleztük, hogy így az év végén már nem jövünk igazi súlyos barkácsposzttal, mert annak nem most van itt az ideje és különben is, semmivel nem készültünk el, a mindenféle lapszabászatok meg hasonló műintézetek pedig a két ünnep között is zárva maradnak, szóval a projektek csak jövőre fejeződnek be, akkor lehet majd róluk remek posztokat írni.

Azonban valami - nem annyira furdancsos - témaféle motoszkál a fejemben, aminek kapcsán a véleményeztek is megkérdezném. Az van, hogy jómagam ugyan sokfelé laktam már, de igazán magasan fekvő lakásban, olyanban, ahonnan valóban messzire ellátni, ahol valóban szinte eggyé válhatunk az éggel, olyanban nem. Pedig ez a magasság dolog, az ég kékje és az azt pöttyöző bárányfelhők fehér bodrai mindig elvarázsoltak, vonzottak valahogy. Emlékszem, kisgyerekként mindig megbabonázott például az udvaron kifeszített kötélen száradó ágynemű, ahogy az ég kékje előtt lebegett a szélben. (Gyerekként nyilván mindezt alulról láttam.) Ez igazából sosem múlt el, a városban járva-kellve szinte folyamatosan felfelé is nézek, és sokszor veszek észre igazán csábító erkélyeket, tetőzugokat, beépítésre váró, vagy már be is épített tetőtereket, házak tetőmellvédjei mögött megbúvó titkos teraszokat.  

Ennek ellenére nem lettem pilóta, sőt, még csak ejtőernyős sem. És bár a kertes házas időszakok között éltem emeletes házban is, de ott, a sűrűn álló házak és a sok fa miatt valahogy nem éreztem, hogy közelebb lennék az éghez.

Ami miatt most mindez eszembe jutott, az egy barátnőm friss XII. kerületi albérlete, ami kapcsán a hétfői függönyös posztot írtam. Bár az is csak egy negyedik emeleti lakás, de a budai dimbdombok miatt, meg mert szemben csak alacsonyabb épületek vannak, bizony nagyon előhozta bennem ezt a címben taglalt érzést. Ha az ember kinéz az ablakon, pláne ha kiáll az ablakba vagy a csöppnyi erkélyre, valahogy a helyén érzi magát. Ellátni a budai várig, persze a templomok tornyai is ott magasodnak és a legtöbb környékbeli ház teteje fölött vagyunk. Persze alighanem lehet ezt fokozni, egy a Central Park-ra néző teraszos apartman a 25. emelet magasságában vélhetően még többet adhat ebből az érzésből. De nekem most ez a városmajori lakás is nagyon bejön. Oda is költöznék akármikor.

Hogy ki hol lakik, és hogy hol érzi/érezné magát igazán jól, az persze nagyon is változó és eltérő lehet. Ha úgy nézzük, előnye mindennek van, hiszen egy kertes házban általában van tér, esetleg műhely, fészer, pince, ami fúrfarag szempontból is mind remek dolog. Ha mindez vidéken van, akkor jöhet hozzá még egy sereg pozitívum is. (Kert, gyümölcsfák, tavacska a kert végében, róka a kertek alatt, udvaron sétáló fácán, miegymás.) Volt idő, amikor én is ezt éltem, és nagyon is jól éreztem magam ott.

Azonban valahogy az idő múlásával ez változott, és mostanában sokkal inkább érzem magam városfüggőnek, azon belül pedig magasan fekvő lakásba valónak. Eleve egyre inkább nyűg az autós közlekedés, és kifejezetten irigylem néha azokat a barátokat, akik a belvárosban élve nem is tartanak autót. (Vagy ha igen, a mindennapi, hétközbeni közlekedéshez egyáltalán nem használják.)

Az jutott eszembe, hogy így az év végén megkérdeznélek titeket, nyájas olvasóink, ti hogy és hogyan laknátok a legszívesebben?

Akár itt, akár a facebookon várjuk a válaszaitokat, és egyben kívánunk mindenféle jókat az elkövetkező évre. Még találkozunk.