Gumikacsa

2021.06.18. 05:00 | Írta: Gyökösi Attila

Az életnek sokféle célja és értelme lehet. Hihetünk az igazságban és megpróbálhatunk tenni érte. Vagy épp a pénzben és megpróbálhatunk minél többet összeszedni belőle. Élhetünk másokért és lehet persze a saját örömünkért is. Nyilván mindezek (és számtalan egyéb megfontolás) lelkesítő, bájos vagy épp elrettentő keveréke is adhat célt számunkra. 

kacsa1.jpg

Ebbe a célkeresésbe tartozhat akár az is, hogy megvalósítsuk néhány gyermekkori álmunk. 

Például szert tegyünk végre egy igazi és hamisítatlan, krómozott gumikacsára. Ami számos (jó, valójában kettő) ikonikus film okán valahogy bevésődött a tudatalattinkba. 

Az első élmény az 1978-as Convoy című film volt, ahol a főszereplő kamionost alakító Kris Kristofferson Mack RS700L kamionján (fekete, mi lenne más?) a szereplő nevét is kölcsönző mérges kacsafigura volt látható. Ez a kacsa ugyan még nem volt krómtól csillogó, de tekintve, hogy a film egészében a rendőrökkel hadakozó kamionosokat láthattuk, folyamatosan amortizálódó járművek és robbanások meg persze lövöldözések közepette, egy akkoriban általános iskolás gyermek számára így is nagyon menő figurának tűnt.

Mert mi is akar lenni minden gyermek? Hát rendőr! Persze nem az a fajta, akinek a törvény fontosabb, mint az igazság, hanem a belevalóbb, Starsky and Hutch - Kojak stílusú belevaló zsaru. Mert ilyen rendőrnek lenni cool! És hogy mi hasonlóan cool még? Hát persze, hogy az igazságot a korrupt zsarukkal szemben megvédő, félelmet nem ismerően önbíráskodó, semmitől meg nem hátráló hős. A gyengék védelmezője, a gonoszak büntetője. Hogy ez a kettő elvileg némiképp ellentmondásban van? Lehet. Az élet bonyolult dolog.

kacsa6.jpg

Ez a kamion nyilván utánépítés, de a kacsa ott az orrán. 

Szóval az első film a Convoy volt. Mai szemmel nézve persze szinte már vígjáték, de hát '78 nem tegnap volt. Akkoriban is szerettem volna egy ilyen kacsafigurát, de az internettől a 3D nyomtatásig még semmi nem volt feltalálva (nem is értem hogy maradtunk életben), a világnak ezen a felén maximum szobrászkodni lehetett volna egyet. Pedig milyen jól mutatott volna a biciklimen. 

Most ugorjunk egy nagyot.

Egészen 2007-ig. Abban az évben készült el a Grindhouse: Halálbiztos című amerikai akciófilm, melyet Quentin Tarantino rendezett, a főszerepet pedig Kurt Russell játszotta. Az általa megformált Stuntman Mike egy kiöregedett és őrült kaszkadőr, aki jobbára fiatal lányokat gyilkol, amihez a kaszkadőrmutatványok túlélésére alakított Chevrolet Nova-ját használja. És aminek orrán az 1978-as filmből megismert kacsa trónol, immár szépséges krómozásokban tündökölve. Stuntman Mike ugyan őrült, és messze nem kéne példaképül szolgáljon, de ettől még nagyon is működik a filmben. Az egész kiégett-romlott-gyilkos figura összességében bizony nagyon is rokonszenves. (A jó csajok a rosszfiúkra buknak, ezt amúgyis tudja mindenki.)

Akárhogy is, ez a kacsafigura (inkluzíve a halálfejjel díszített fekete amerikai muscle car - ez a poszt nyitóképe is) már kifejezetten birtoklási vágyat ébreszt.

Ennyi az előzmény. 

Most igazából csak annyi történt, hogy a Youtube bedobta a Convoy betétdalának egy újabb verzióját Colt Ford előadásában, és erről beugrott a kacsafigura. Miután az eltelt 40+ évben történt némi technikai előrehaladás, azt tettem, amit minden modern fickó tenne. Írtam egy mailt kedvenc Grafit Tomimnak, és megkérdeztem, 3D nyomtatna-e egy ilyen kacsát? Másnapra meg is volt. És ma meghozta a Foxpost ide a szomszéd vaskazettatelepre. Kibontva a dobozt, egy leginkább mutáns embrióra, esetleg valami fura szexuális segédeszközre hajazó izét tarthattam a kezemben, de gondoltam, hogy némi krómhatású festék segíteni fog a dolgon. Segített is: 

Tomi egy talapzatot is nyomtatott a mérges madárhoz, amit feketére festettem. Stúdió dísznek már nagyszerű, de azt hiszem, azért kipróbálom az autóm orrán is. (Szintén fekete és amerikai, ha nem is Nova meg Mack). Arra gondoltam, egy muszklisabb neodímium mágnest építek a talpába, van pár komoly darab itthon, azok bőven megtartják a szobrocskát, nem kell kifúrni a motorháztetőt. Nyilván nem fogok ezzel járni, végülis felnőttek vagyunk már (khmm...), meg aztán el is lophatják könnyen. De ha néha kicsit kiegészíteném az aktuális érzéseim a megvalósított gyerekkori vággyal, egyet azért kerülhetnék egy ilyen mérgeskacsával díszített motorháztetejű autóval... Be fog jönni, ez Halálbiztos.

kacsa5_1.jpg

200934918_991740134951197_340434659236482668_n.jpg

Ne feledjétek, van már nekünk egy Facebook Furdancs Csoportunk is, direkt az olvasóink kapcsolattartását, eszmecseréjét könnyítendő. Szemmel láthatóan nő a tagok köre, csatlakozzatok  ti is! Kövessétek azt is, kérdezzetek egymástól, és persze osszátok meg a tapasztalataitok, büszkélkedjetek el az alkotásaitokkal, adjatok tanácsokat. 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr7116597064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2021.06.18. 10:40:42

Tudnék egy ilyet egy csomó cimbimnek ajándékozni.

Untermensch4 2021.06.18. 18:51:08

"Nyilván nem fogok ezzel járni, végülis felnőttek vagyunk már (khmm...), meg aztán el is lophatják könnyen."

Mágnes. Megálláskor le lehet venni és a műszerfalra tenni...

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2021.06.19. 00:24:43

@gigabursch: Szerintem is menő, pláne valami fémből öntve, van is ilyesmi a neten, persze főképp Amerikában. De nyomtatni lehet itthon is, keress rá nyugodtan akár ennek a konkrét darabnak a készítőjére...
süti beállítások módosítása