Ha sima felületre van szükségünk, akkor a csiszolópapír a mi emberünk.
Mire jó a csiszolás? Durva felület simítására, felületi egyenetlenségek eltűntetésére, felület formázására.
Csiszolással készítjük elő a fafelületet festéshez, lakkozáshoz, de eltávolíthatjuk a rozsdát vagy a festéket is a fémfelületekről.
A csiszolópapírok három részből állnak: hordozóréteg (papír), ragasztó (általában enyv vagy műgyanta), és a csiszolószemcsék.
A hordozóréteget a papír vastagsága, súlya alapján kategorizáljuk: A, C, D és E típusok közül választhatunk. Az A a legvékonyabb, legfinomabb munkához való, az E pedig a legerősebb, legmerevebb, legstrapabíróbb. (A csiszolóvásznak súlyát gyakran J betűvel jelölik.)
A gyártók szeretik használni a színkódokat is, a különböző szemcseméretekhez más-más színű hordozópapír jár. Általában – de nem mindig – a szín támpontot adhat különböző gyártók termékeihez is.
A csiszolószemcsék anyaga változatos, de a legelterjedtebb a korund, vagyis az alumínium-oxid, illetve annak különböző tisztaságú származékjai. A korund lehet természetes alapanyagú is, de mesterségesen is előállítható, ennek a megnevezése elektrokorund.
A másik, széles körben elterjedt szemcseanyag a szilikon-karbid. Ebből két féle típus van, a zöld és a fekete színű. A két típus között jelentős különbség nincs, a zöld színű kismértékben tisztább szilikon-karbid (99% fölötti, míg a zöld 98% körüli).
Találkozhatunk még az üvegpapírral is, ezen a szemcsék fehér vagy zöld üvegből vannak. Ezek általában alacsonyabb árfekvésű csiszolópapírok.
Általában a gyártók a terméken fel is tüntetik, hogy milyen felhasználási célra ajánlott az adott csiszolópapír, de némi gyakorlattal már nem jelent gondot a választás.
A csiszolópapírok közti keresgélésnél azonnal feltűnik, hogy léteznek ún. vizes csiszolópapírok. A csiszolás nagy problémája, hogy porral, vagy más, kisméretű, szálló szennyeződéssel jár. Ez ellen védekezhetünk azzal, hogy vizet öntünk a csiszolt felületre. Mivel azonban a hagyományos csiszolópapír beissza a vizet, és a hordozófelület károsodik, választhatunk nedvességnek ellenálló csiszolópapírt is.
A csiszolópapírt általában tekercsben vagy lapban lehet vásárolni, a megfelelő méretet ollóval szabhatjuk ki magunknak. A csiszoláshoz – különösen nagy, egybefüggő felület esetén – érdemes csiszolótuskót használni. Ennek az egyszerűbb fajtája egy jól fogható fatömb, amire ráhajlíthatjuk a csiszolópapírt, a modernebb változatnál pedig a papír rögzítése valamilyen befogatással működik.
Aki csiszolt már az életében legalább 1 percet, az vagy tudja, hogy erre a feladatra gépek is vannak, vagy nem tudja, de gyorsan bevillan neki, hogy kellene, hogy legyenek.
Vannak is, rögtön többféle is.
A szalagcsiszoló a „végtelenített” csiszolópapírt forgatja körbe.
(Speciális gépekhez akár házilag is elkészíthető!)
A sarokcsiszoló kerek csiszolókorongot használ.
A deltacsiszolóhoz íves, háromszögletű csiszolópapír kell.
A rezgőcsiszoló téglalap vagy kör alakú felületen csiszol.
Ezek a csiszolópapírok általában öntapadósak vagy tépőzárasak.
Enter Sandpaperman!
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.
| A hét műtárgyait a Netszerszámtól kunyizzuk |
 |
