Ha eltekintünk a megkerülhetetlen amerikai műanyag globálkultúrától, szerintem hazánkra legnagyobb idegen (pop)kultúrájú és befogadott hatást egyértelműen a japán gyakorolt. Harcművészetek (ezen belül a szamurájkard használata konfliktuskezelésre) és a manga - anime. Olyan sokszínű és közkedvelt művészeti forma, mely kortól és egzisztenciától függetlenül hódít. És nemcsak szájtáti, Animeaddict-ról terabájt-számra töltő parazitákból áll hazai rajongótábora, hanem fordításokkal, feliratozással, fan-novelákkal és képregényekkel jelentkező tízezrek adják az aktív magot. Munkahelyi zeneajánlót listázó rovatunkban tehát anime zenék következnek, abból is az érzelmesebb fajták. Fotón Zaraki Kenpachi és Yachiru.
Az anime műfaj nem kizárólag az anatómiailag értelmezhetetlen mellbőségű lányok és másodpercekre kimerevített harcjelenetek bemutatását jelenti. Például a Made in Abyss első évadát hiába édi-bédi figurák jellemzik és nincs benne naturális erőszak vagy szex, de olyan erkölcsi dilemmákat vet fel - emberkísérlet, euthanázia - ami egy felnőttet is elgondolkodtat vagy elszomorít. Az anime SciFi és fantasy műfajban is erős, látványvilága pedig rég túllépett a Dragon Ball szintjén. Ha jobban belegondolunk, Kockásfülű Nyúl Utáni 46. évben a mindössze hétfajta arckifejezést ismerő Disney Stúdió nyálas-PC egykaptafásai és néhány Pixar egész estés elégíti ki meseigényünket. Illetve nem, még meríthetünk az indie vagy alternatív műfaj produkcióiból, melyeket egy kalap alá véve - bocsássanak meg érte - "művészkedő francia fos" néven kategorizálom. Még ha nem is a gall kakas hazájából származnak.
Magam nem vagyok rajongó, végignéztem néhány klasszikust (ajánlom: Bleach, Fullmetal Alchemist, D. Gray-man) és ami még érdekesnek tűnt. Néha hihetetlenül idegesítőek, máskor - főleg a könnycseppek és emojik révén - annyira viccesek, hogy az ember visszateker, mert nem hiszi el.
Lényegre térve, az egyik híres anime dalszerző, Kaoru Wada műveiben tallózgatva kezdő és nem sokra vágyó zongoristák is megtalálhatják repertoárjuk első darabját. Gyakorlás az, amit nem élvezünk - mondja a zongoratanár. Ha elmúltunk hatévesek, már késő profi pályára lépni, de memórijátéknak és kézkoordinációs gyakorlásnak igazán élvezetes hobbi. Az első lépéseket könnyíti meg Kaoru Wada néhány érzelmes, lassú, jól zongorázható darabja. Mert hogyan is épül fel egy ilyen dal?
Feles ütemben, egyetlen basszushang kíséretével, fülbemászó dallammal kezdődnek. Olyanok ezek, hogy szabadon változtatva a hangsúlyokat szinte teljesen más dalt kapunk és ez alkalmat nyújt a finom kis részletek gyakorlására, a leütések különbségeinek érzékelésére. A bevezető után kibontakozó "tartalom" néhány oktávnyit vándorol ide-oda. Majd kis csendespihenő után jön a rész, mikor olyat mondunk, hogy Hűha! és WOW!!! Bal kézen három, jobbon négy ujj álljon készenlétben, hogy a félhangokkal bőven tarkított és teljes oktávot átfogó - tehát ujjfacsaró - katarzist le tudja játszani. Mert ezek az akkordok átvándorolnak a fél billentyűzeten akár. Viszont örömet okoz mind a betanulás, mind a sikeres játék és néha-néha rádöbben az ember: Nahát, mekkora király vagyok! Persze nem, csak lokálisan maximum.
Hallgassák tehát és ha kedve kaptak, ezzel induljanak Jerry Lee vagy Schiff András nyomába.
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.