Madárvédő madarak

2021.06.03. 14:23 | Írta: Gyökösi Attila

Első olvasatra talán többen gondolják, hogy az e posztban vázolt probléma és a megoldása őket nem érinti. Azonban tapasztalatom szerint rengetegen vannak, akik nem is tudják hogy érintettek lehetnek. Szóval érdemes megfontolni az itt leírtakat.

 

 

Az ablakoknak repülő, és emiatt életüket vesztő madarakról leginkább a csupa üveg emeletes- és toronyházakkal kapcsolatban hallhatunk. Pedig nem csak ott áll fent ez a madarakra nézve sokszor végzetes veszélyforrás, hanem gyakorlatilag minden tükröződő üvegfelület, még egy átlagos lakótelepi lakás, vagy egy családi ház ablakai esetében is. Erre én itthon jöttem rá. A ház ahol most lakom, egy a falutól kicsit távolabb álló kis külön házcsoport legszélső háza, vagyis félig már a természet része, messze nem csak a lakott településhez tartozik. Épp ezért elég vegyes fauna is van a környéken, a kóbor háziállatok mellett szinte minden nálunk honos vad is előfordul, rókától a borzon át a szarvasokig. És persze igen vegyes madárállomány is megfordul erre. Tavaly döbbentem rá, hogy az emeleti, elég nagy méretű ablakoknak szinte minden nap a reggeli órákban nekirepül valami, és ezekből a madarakból sok életét is veszti ennek következtében. Persze a lepotyogó madarakat a macskák összeszedik, tehát estére már nincs nyoma a balesetnek, ha az ember nincs itthon a délelőtti órákban, akkor nem is szerez tudomást a dologról. A napszak alighanem azért fontos, mert olyankor vannak olyan fényviszonyok, hogy a gyorsan repülő madarak a tükröződések miatt egyszerűen nem látják az ablak üvegét, a benne tükröződő szabad térség felé repülnek. Sajnos ritkább madárfajok is áldozatul estek, sárgarigó, fakopáncs is volt az elpusztult seregélyek és pintyek között. (A lentebb linkelt MME oldalon található néhány szomorú kép is, az ablakoknak áldozatul esett madarakról.)

A legegyszerűbb megoldást a sok felé elterjedt ragadozómadár sziluettek kihelyezése jelentette. Ezek a röpülő vadmadarakat ábrázoló képek riasztóan hatnak a madarakra, így az ezekkel dekorált felületet nem biztonságosnak ítélve, elkerülik a baleseteket is. A ragadozómadár-sziluettek alkalmazhatóságának hátterében a kisebb zsákmányállat madarak öröklött félelmi, elkerülő viselkedése áll.

Egy ismert kísérletben kislibák felett mozgattak ragadozómadár árnyképet (nyak nélküli kis fej, rövid csőr, a törzs első részén csatlakozó kerek vagy hegyes végű szárny, hosszú és keskeny farok), amire a fiókák rejtőzködő lekushadással reagáltak, mert ez a sziluett a rájuk veszélyt rejtő ragadozómadarak (héja, karvaly, sólymok) sajátossága. Ha ugyanezt az árnyképet 180 fokkal elfordítva (hosszú nyak, hátul lévő kerek szárny, rövid farok) mozgatták a madarak felett, akkor azok nem reagáltak rá, mivel ez az árnykép a rájuk veszélytelen récék, libák, hattyúk jellemzője.

A madarak tehát nem az üvegre ragasztott bármilyen fekete folttól, hanem a matrica által megjelenített ragadozómadár-alak megfelelő kulcsarányaitól ijednek meg!

Ezért nagyon fontos, hogy a számukra legriasztóbb héja, karvaly vagy sólyom árnyképét használjunk, mert ez hat leginkább a madarakra, ez tarthatja legnagyobb hatékonysággal távol őket az üvegfelületektől. Fontos, hogy itt is érvényes a hozzászokás szempontja, tehát nem baj, ha néhány hetente-havonta kicsit átrendezzük a dekorációt.

Sziluettek sokfelé kaphatók, de a legegyszerűbb, ha mi magunk vágjuk ki öntapadó fóliából, vastagabb kartonból, vagy vékony műanyaglemezből. A színezés-festés nem jelent gondot. Általában a fekete színt ajánlják, de tapasztalatunk szerint fontosabb a kontraszt, tehát hogy a háttértől elütő szín legyen. Vagyis sötétebb felületre néha szerencsésebb világos (fehér) madarat ragasztani. Esetleg kombinálhatjuk is, tehát egy adott ablakra kihelyezhetünk egy sötét és egy világos képet, így valamelyik minden napszakban és fényviszony közepette látható lesz.

Látható, hogy kívülről fotózva (felső kép) ez a sötét sziluett sokkal kevésbé feltűnő, mint a második képen, belülről kifelé fotózva, a világos, fényes háttér előtt. Ezért lehet célszerű a szomszédos üvegtáblára egy világos színű sziluett elhelyezése.

A kivágott sziluett – ha nem öntapadós fóliából készítettük – kétoldalas ragasztószalaggal rögzíthető a legegyszerűbben. Miután súlya nincs, egész kis ragasztódarabok is elégségesek, így könnyen arrébb is helyezhetjük, ha akarjuk.

Az ajánlott madársziluettek több helyen is fellelhetőek a neten, a MME vagy épp a természettár.hu oldalain de akár madárhatározó könyvekben is találhatunk ilyeneket. Arra mindenképp fontos figyelni, hogy a nálunk honos ragadozómadarak közül válasszunk, és olyanokat, amelyek kisebb énekesmadarakkal táplálkoznak, tehát valóban veszélyt jelentenek a kertünk madaraira.

A kivágott sziluett mérete kevésbé fontos, de persze azért jobb, ha a valós méretben készülnek, a madárhatározók és az internetes madaras oldalak segítséget jelentenek ennek megismerésére is.

Az én kedvencem a klasszikus, Peterson-Mountford-Hollom -féle 'Európa madarai' című kiadvány, amelyet még Dr. Tildy Zoltán 'magyarított'. Az én példányom velem egyidős, 1969-es. (Az eredeti angol mű első kiadása 1954-ben látott napvilágot...) Azóta sok hasonló megjelent, de ennél egyik sem jobb...

A lényeg, hogy ez nem bonyolult és hosszadalmas tevékenység, és igen sok madár életét megmenthetjük azzal, ha ablakainkat ilyen módon is megpróbáljuk jobban láthatóvá tenni a madarak számára.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr338763268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Untermensch4 2021.06.04. 22:50:43

Egyszer láttam egy verebet nekirepülni egy földszinti ablaknak, utána letámasztott szárnyakkal meredezett egy darabig, nyitott csőrrel... :( előző héten fóliázták az ablakot.
süti beállítások módosítása