"Na jó!" - kezdődtek már e szavakkal királydrámák, válások vagy komoly anyagi kárral járó verekedések. Nálam legutóbb egy konyhai világítótest átalakításába torkollott a kijelentés, mikor meguntam, hogy havonta kellett márkás fénycsövet cserélni benne.

A felesleges anyagok kitermelése után - tudták, hogy ma már a fojtótranszformátort egy áramkör helyettesíti? - három darab 3 wattos LED izzót szándékoztam beépíteni. Sajnos túl nagy helyet foglaltak még elfektetve is, illetve szívesen megspóroltam volna három E14 foglalat árát.

Ha problémád van, a körfűrész mindig kéznél van - tartja a mondás. Nem teljesen kicsiszolt elképzelésekkel, de nekiláttam finoman elválasztani a sugárzó fejet a zsinórmenetes alsó résztől. Teljes siker, mert közbenső része egy pár vékony vezeték mellett csak levegőt tartalmaz.

Kaptam egy félgömböt két vezetékkel, amiket forrasztással kötöttem 230 voltra, párhuzamosan a többi izzóval. A búrák elhelyezése nem okozott problémát. Az érintés- és freccsenés elleni védelmet, a mechanikai szilárdságot a gyári ház szavatolta. 9W fogyasztással és T>1 hónap várható élettartammal sikeresen használom egy éve.

Mivel egy korábbi tesztünkben szereplő példánnyal azóta is elégedett vagyok, tavaly karácsony előtt vettem egy leértékelt 13 wattos LED izzót. Persze nem működött. Számla elkallódva, különben is többe kerülne az utazási költség, mint a kicserélendő árú. 

Ezért ismét a körfűrészhez nyúltam lelki támaszért, hogy bemutathassam önöknek felboncolt belsejét. Hoppá! Ahol a 3 wattos izzón még műanyagot vágtam, ott most alumíniumot köszörül a fűrész. Végül gyorsdarabolón, "szabadfogásos módszerrel" vágtam körbe kerületét. Otthon ne próbálják ki, tényleg.

Az izzó (kezépső részének) teljes belső felületét takaró, hűtőbordaként funkcionáló alumínium réteg mögött a vélhetően feszültségcsökkentést és egyenirányítást végző áramkör található. A három wattos verzióban ez is kisebb méretű. Annyira, hogy nem is találtam meg a búra középtáján, mert a LED mellé építhették közvetlenül.

Mint a processzor és hűtőborda találkozásánál, itt is hűtőpasztát alkalmaznak, hogy a két fémdarab egyenetlenségeit kitöltve, a LED blokk teljes felületen adja le a disszipált hőt.

18 sugárzó/13W=1.4W teljesítményű egyetlen LED sugárzó, de ennek egy része hőveszteség.  Ha érdekli a LED-es világítótestek hűtése, ebben a letölthető pdf-ben olvashat róla. Például:
"A LED-ből sugárzó hasznos fény mellett veszteségekkel kell számolni:
- Tápenergia veszteség: (egyenirányító, konverter) 5…15%
- Optikai veszteség: (fényszórás, abszorpció) 5…10%
- Termikus veszteség (járulékos hőmérsékleti hatások): 5…10%"

Megállapíthatjuk tehát, hogy az egyre kedvezőbb árú, hálózati feszültségre gyártott izzók másodlagos hasznosítása (ésszerű teljesítmény-határig) a méretek csökkentésével megoldható.
 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk meg

Csak akkor fogjunk hozzá a kézi fúráshoz, amikor már véglegesen meggyőződtünk arról, hogy a munkát csak kézzel lehet elvégezni. A gépi fúrás ugyanis pontosabb, gyorsabb és kényelmesebb.

Először is vizsgáljuk meg a csigafúrót, hogy szabályszerűen van-e élezve. Csak jól élezett szerszámmal lehet jó munkát végezni. Ne fúrjunk olyan fúróval, amelyik a fúrótokmányban üt vagy nem központosan forog. A lazán befogott fúró fúrás közben megáll, a fúrótokmány keményre edzett befogópofái a fúrószár felületét megsértik, ezáltal a fúró központos befogása legközelebb nehezebbé válik. Már a fúrás előtt gondoskodjunk megfelelő fúróalátétekről, és vegyük előre figyelembe a fúró kifutását az anyagból.

Acélok, színesfémek és könnyűfémek fúrásakor gondoskodjunk a tárgy jó megfogásáról, mivel az átfúrás végén a fúró csúcsának már nincs az anyagban vezetése, és így a fúró két sarokéle egyoldalúan bekap és felrántja az anyagot.

Fúrás  előtt  vizsgáljuk  meg, hogy a fúró  kifuthat-e  az  asztalhoronyba vagy a forgácslyukra. Vigyázzunk  arra,  hogy  az  asztallapot vagy  a  gépsatut  össze  ne  furkáljuk  mert az  összefurkált  lapon  a  felfekvés bizonytalan  lesz.  Kapcsoljuk  be a gépet. A  fúróval lassan közelítsük meg a pontozást, és óvatosan kezdjük el a fúrást.

Az ellenőrzőkör alapján győződjünk meg arról, hogy a fúró nem mászott-e el. Miután erről meggyőződtünk, folytassuk a munkát. Közben többször húzzuk ki a fúrót a furatból. Ha a munkadarab fúrásával elkészültünk, kapcsoljuk ki a gépet. A fúrást kézi előtolással kezdjük el akkor is, ha gépi előtolású géppel dolgozunk. A gépi előtolást csak akkor kapcsoljuk be, ha a fúró már bizonyos mélységig behatolt az anyagba.

Nagy lyukat fúrjunk elő kisebb fúróval. Az előfúró átmérője valamivel nagyobb legyen mint a készrefúró keresztélének hossza. A fúrást nagymértékben befolyásolja a munkadarab belső szerkezete is. Az olyan anyagok, amelyek annyira képlékenyek, hogy forgácsolás közben ragadnak, betömik a forgácshornyot. Ilyen anyagokat (pl. réz-, alumíniumötvözetek) csak mérsékelt előtolással lehet fúrni, és bőven kell hűteni szappanos vízzel. Beragadás akkor jön létre, ha a túl nagy előtolás következtében a réz-alumínium ötvözet átmelegszik és tapadni kezd. A ragadás következtében eltömődik a forgácshorony és elzárja a fúrót a hűtőfolyadéktól.

A belső szerkezet egyenlőtlensége vagy az anyag lyukacsossága következtében a fúró félrefúrhat. A fúró félrecsúszását okozhatja előrajzolt felületeken az is, hogy a beütött csúcsfészek nem szabályos.

Lyukacsos munkadarab és szabálytalan csúcsfészek

A fúrás elkezdésekor, még a fúró befogása előtt össze kell hasonlítani a furóátmérőt a fúrandó átmérővel. Tudnunk kell, hogy minden fúró különböző mértékben nagyobb átmérőt készít, mint a fúró névleges mérete. E túlméret nagysága függ a munkadarab anyagától és a gép állapotától.
Tömegmunka esetén kisebb lemezekből többet összefogva egyszerre lehet fúrni. Az ábrán jól látható, hogy az öt lemez közül csak egy lemezen kapunk áttörést. Tehát a többi lemezen elmarad az áttöréssel járó veszély, így időt takarítunk meg, és a munka biztonsága is növekszik.

Több lemez összefogása

Ferde felületű munkadarab esetén a bekezdéshez sík lapot kell marnunk. Erre a célra ujjmarót használunk. Más a helyzet, ha a ferde felület a fúróhoz képest nem a bekezdendő, hanem az áttörendő felület. Ekkor a fúró az áttörés kezdetétől kezd félrecsúszni. Ezt csak egy ellenkező alakú betétdarabbal lehet megakadályozni. Ez azonban tömegmunkánál hátrányos, mert minden fúráskor belefúrunk a betétbe. Ezért, ha csak lehet, ilyenkor úgy járunk el, hogy a ferde felületet a furat elkészülte után munkáljuk meg.

Ferde felületű munkadarab és ferde áttörendő felület fúrása

Ha két egymásra merőleges és egymásba szakadó furatot kell fúrni, akkor az egyik (A) furatot először csak előfúrjuk úgy, hogy a másik (B) furatba még ne szakadjon át. Ezután a B furatot dörzsölési ráhagyással készítjük el. Ezt követően az (A) furatot háromélű süllyesztővel dörzsölési ráhagyásig felbővítjük. Végül mindkét furatot készre dörzsöljük, és a furatok egymásba szakadó éleit lesorjázzuk.

Egymásba szakadó furatok fúrása

Forrás: Simon Sándor Fémipari alapképzés (1976.) című nagyszerű tankönyve, mely a kiadása óta eltelt évtizedek dacára is megőrizte mindazon tudás aktualitását, melyre a barkácsműhelyben szükségünk lehet.

   Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

Itt a Furdancsnál már többször szóba került a sörkollektorok alapos körbejárásának igénye. Ezekről a szerkezetekről már sokan hallhattak, pár éve került be a köztudatba ez a kifejezés. Aki nem ismerné, annak egyelőre annyit mondanánk, hogy ez neve ellenére egy komoly fűtőalkalmatosság, a sör-előtag csak a készítéséhez felhasznált italos dobozokat jelöli, amelyek a nagyon kis falvastagságuk miatt különösen alkalmasak erre a célra. Szóval ne a név alapján ítéljünk, lássuk a szerkezetet.

A sörkollektor nem más, mint egy, a nap energiáját hasznosító fűtőalkalmatosság, ami a rajta áthaladó levegőt fűti fel. Valójában egy olyan légkollektorról van szó, mely sörösdobozok segítségével állít elő meleg levegőt. Az elkészítéshez csupán üres sörös dobozokra, fahulladékra, üveglapra és szigetelőanyagra van szükség.

Sörkollektort persze nem ilyenkor kell építeni, hanem nyáron, ilyenkor már használni kéne. Ami miatt mi mégis most vettük elő a témát, az azért van, mert ilyenkor derül ki, mennyire is hatékony egy ilyen szerkezet.

Épp ezért ez a poszt most egy felhívás azokhoz az olvasóinkhoz, akik már építettek ilyen szerkezetet. Írják meg nekünk, milyen tapasztalataik vannak a sörkollektorokkal. Mi ezeket a leveleket, és a bennük található – vélhetően – okos praktikákat és tanácsokat összegyűjtjük, és közkincsé tesszük.

Az alapok egyszerűek:

A sörkollektor egy, a fűtendő helység külső (napsütötte) falára felszerelt lapos doboz, amelynek az egyik oldala üveggel borított. Ebbe kerülnek a sörös dobozokból elkészített fémcsövek. A csövek megfelelő gyűjtőcsatornán keresztül kapják a levegőt, amit egy kis teljesítményű ventilátor mozgat. A csövekben felmelegedett levegőt ez a ventillátor juttatja be a szobába.

Első lépésben egy téglalap alakú keretet kell kialakítanod: ez többnyire fából készül, aminek a hátlapja általában OSB-lap, mert ez viszonylag jól tűri a nedvességet. A keretre körben és a hátlapra erősíts szigetelőanyagot, ez legyen kőzet- vagy üveggyapot. Erre kerül egy hőtükör-réteg, ami lehet alufólia vagy grillfólia. Távolítsd el a dobozok alját és tetejét, majd hőálló sziloplaszttal ragaszd össze őket, így egy vékony falú fémcsövet kapsz. Ezekből a fémoszlopokból körülbelül 10-15 darabra lesz szükséged, így, minél több üres sörösdoboz áll rendelkezésre, annál jobb. Fontos, hogy a dobozban nagyon fel tud melegedni a levegő, tehát minden felhasznált anyagnak, ragasztónak, szigetelésnek hőállónak kell lennie, legalább 100 fokot jó ha elviselnek. (Azt mindenki tudja, mennyire fel tud melegedni egy napon hagyott autó utastere és belső burkolata, sejthető, hogy ez hatványozottan igaz egy direkt hőcsapdaként épült, szigetelt doboz esetében.)

A következő lépésben jöhet a festék, általában matt feketével szokták lefújni (szintén hőálló!), hogy később a csövek minél jobban magukba szívják a nap energiáját. A keret alján és tetején alakítsuk ki a gyűjtő és osztó dobozokat. Ezekbe egyenlő távolságra lyukakat kell fúrni, majd a csövek bekerülnek a lyukakba, aztán pedig az egészet bele kell helyezni a keretbe. A dobozt a végén egy üveglappal lefedik. Az alul lévő osztódobozon található nyílásba egy ventilátor befújja a lakásból a hidegebb levegőt, az osztódoboz pedig szétosztja a légkollektorba áramló levegőt a csövekbe, ami a napsütés hatására felmelegszik, majd a gyűjtődobozba áramlik. A szerkezet tetején található gyűjtődoboz nyílásán keresztül a meleg levegő a szobába jut.

Szakértők szerint a déli órákban akár 70%-os hatékonysággal is működhet, de átlagosan 40-50%-os a sörkollektor hatásfoka. Sajnos az egész ház teljes fűtése nem megoldható vele, de a használatával még így is sokat lehet spórolni, különösen alkalmas lehet a napsütötte, de igen hideg januári-februári hónapokban egy alap hőmérséklet biztosítására, amíg mi dolgozunk...

Ennyi tehát a kindulási alapot szolgáltató elmélet. Azonban az ördög a részletekben lakozik, és bizony nagyon sok különbség lehet két kollektor között. Nem butaság, ha megfelelő számításokkal modellezzük a szerkezetet, hiszen belátható, hogy bizonyosan létezik optimális csőhossz és optimális szélesség, épp úgy ahogy az áramlástan is segítségre lehet abban, hogy megfelelő gyűjtő- és osztócsatornákat alakítsunk ki. Szintén sokat számíthat a hőszigetelés, és az is, hogy az első oldal milyen üvegből készül. Még az is megeshet, hogy kiderül, mégsem a sörösdoboz a legtökéletesebb alapanyag.

A további írásokban ezekre a kérdésekre próbálunk minél profibb válaszokat találni. De még egyszer mondjuk, ehhez az olvasóink segítségét is igénybe vennénk, akinek van személyes tapasztalata, ne habozzon megosztani velünk!

   Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A minapi pc hangszórós posztomban említettem, hogy hátravan még a felületkezelés. Eredetileg lakkozni akartam a bükk vázat, de persze kint a műhelyben ahhoz hideg van most, ráadásul a lakknak azért kell egy nap száradás. Így aztán arra jutottam, hogy inkább viaszolni fogom a felületet, ez bent a meleg szobában egy ronggyal elvégezhető, nincs kosz és festékcsepp, ráadásul a viasz illata sem kellemetlen.

A waxolásról, az általában méhviasz tartalmú felületkezelő anyagokról, és az azokkal végzett munkáról elméletben tanultunk az iskolában, de persze ki sosem próbáltuk. Igazi valójában nem is találkoztunk az anyaggal. A modern, boltban kapható kész bútorviaszok inkább viaszpolitúrnak számítanak, a méhviaszon kívül karnauba- és/vagy paraffinviaszt valamint hígító anyagot (például terpentint) tartalmaznak. Ez az keverék rugalmasabb és ellenállóbb felületet képez mint a hagyományos méhviasz, és sokkal könnyebb felhordani is. Én pár éve szereztem be az első doboz igazi (ha jól tudom, eredetileg francia gyártmányú) Starwax bútorápoló viaszt, pontoabban viaszpolitúrt. És használom is, bár igazán fényes felületet sokáig nem tudtam előállítani vele.

Ennek a hagyományos felületkezelési módnak sok előnye van. Az viaszpolitúr valamennyire beivódik a faanyagba, tehát tömíti a felületet, különösen látványos ez a bütümetszeteknél. (A profik javasolják, hogy a nyitottabb pórusú fafajtáknál a viasz használatát előzze meg egy felülettömítés, de bevallom, én ennek nemigen láttam eddig hiányát.) A felhordás módja miatt az anyag - elméletben, erre még visszatérek! - képes kiegyenlíteni a felület egyenetlenségeit, ami mondjuk egy szórt lakkbevonatnál nem mindig működik, ott a bevonat egyforma vastag (vékony), követi a felületi egyenetlenségeket. Szintén a viaszolás mellett szól a könnyű és tiszta felvitel, a gyors száradás. Ez persze relatív, a viaszréteg gyakorlatilag sosem lesz teljesen száraz és kemény, pontosabban tapasztalatom szerint nincs is olyan, hogy véglegesen megszáradt viasz. Egész élettartama alatt egyre keményedik, hiszen a hígitó és illóolajok folyamatosan párolognak belőle. De viszonylag hamar (pár óra) eléri azt a keménységet, ahol már meg lehet fogni az alkatrészeket, és tudunk tovább dolgozni velük. Ráadásul, és ez talán a legnagyobb előny, a felület bármikor javítható, ha sérül a bevonat, csak újra felviszünk egy réteget, és újra kifényesítjük. Igaz, ugyanez hátrány is lehet, míg egy modern szintetikus lakkbevonat akár karcállóan kemény bevonatot alkothat, amihez jó esetben sosem kell hozzányúlnunk többet, addig egy viaszolt felületet időnként át kell törölnünk, fel kell újítanunk. Az bizonyos, hogy elsősorban olyan bútoroknál, tárgyaknál lehet célszerű az ilyen felületkezelés, amelyet nem fogdosunk, vagy nincs különösebb fizikai hatásnak kitéve. Például egy szék esetében talán jobb más megoldást keresni, épp úgy ahogy mondjuk egy sűrűn használt asztalnál is. De egy képkeret, egy dísztárgy, vagy egy inkább dísz funcióval bíró kis sarokasztal esetében jól működik.

A viaszok használata elviekben nagyon egyszerű. Az ember a kellően előkészített felületre egy puha ronggyal, vagy esetleg szivaccsal egyenletes vastagságban felviszi a krémszerű anyagot, elteríti, majd hagyja száradni. Amikor kellően megkeményedett a felület (elpárolgott belőle az oldószer) akkor egy rongy, vagy más polírozásra alkalmas, minél puhább anyag segítségével szépen elkezdi körkörösen dörzsölni, amitől a viasz egyre simább, vagyis egyre fényesebb felületet kap. Legalábbis ezt mondja a végtelenül leegyszerűsített elmélet...

A viaszok és a viaszpolitúrok általában valamelyes saját színnel rendelkeznek, utóbbiak akár kismértékben színezettek (pigmenteket tartalmazóak) is lehetnek. Így a felület elszíneződéséből is láthatjuk, mennyire egyenletesen sikerült eloszlatnunk a kencét. 

A gyakorlat ennyire nem egyszerű. Először is, a felvitt réteg egyenletes vastagsága nagyon fontos. (Főképp az egyenletes száradás miatt.) Ezt bizony, különösen nagyobb felület esetében nem egyszerű megoldani, gyakorolni kell sokat. Aztán a kellő ideig való száradás is igényel némi próbálkozást, pontosabban annak megtalálása, hogy az adott anyag az adott felületen mennyi idő múlva lesz a fényesítéshez ideális állagú. A szárításhoz tapasztalatom szerint a legjobb a szobahőmérséklet. Melegebb helyen ugyan hamarabb elpárolog az oldó- vagyis lágyító összetevő, de maga az alapviasz melegben képlékenyebbé válik. Az egyenletes keményedéshez jobb a szobahőmérséklet, és a kicsit több idő.

Ha mindez megvan, a fényesítés közben jöhetünk rá arra, hogy a simának gondolt felület mennyire nem az. Mert dacára annak, hogy a viasz elvileg képes kiegyenlíteni a felületi egyenetlenségeket, a gyakorlatban nagyon is kiemeli mondjuk a csiszolási hibákat, vagy akár még azt is, hogy a csiszolás milyen irányban történt. Igaz, ezt az újabb rétegek már képesek korrigálni, persze ilyenkor újra meg kell várni a száradást. A fényesítés valójában nagyon el tudja vékonyítani a kezdetben még vastagabb bevonatot is, minél tovább polírozzuk, annál vékonyabb lesz, nem csoda, hogy a legkisebb felületi egyenetlenségek is előjöhetnek.

A képen elég rosszul látható, de a lényeg, hogy az első réteg viasz felvitele, majd száradása és fényesítése után rögtön látszik, hol volt valóban sima az alap, és az is, ha a csiszolás esetleg karcokat hagyott a felületen, amelyek amúgy nem voltak láthatóak. Persze a további viaszrétegek javítanak a helyzeten, de az igazán profi csiszolás fontosságára hamar ráébredünk.

Némi (na jó, kicsit azért több...) gyakorlással azonban ez kiismerhető. És összességében a dolog nem reménytelen. Az azonban biztos, hogy érdemes először kisebb méretű tárgyakkal próbálkozni. Az sem mindegy, milyen faanyaggal kezdünk, nekem az elérhetőbb alapanyagok közül a bükk tűnt a legjobb tanuló-anyagnak, ha sikerül tényleg szépen megcsiszolni, akkor viszonylag könnyen fényessé varázsolható a viaszréteg.

Esetemben a végeredmény jó lett, különösen a szerkezet tetején, a bütümetszetnél látványos az elkészült felület, de az egész hasonló fényt kapott, csak képen sehogy sem sikerült megörökíteni...

Mindenesetre a viaszpolitúr jó móka, mindenképp érdemes kipróbálni, a hosszú téli estéken nincs is jobb, mint a kandalló előtt, a kellemesen terjengő viasz (és terpentin) illat felhőjében üldögélve egy puha ronggyal fényesíteni a frissen elkészült sámlit, intarziás asztalkát vagy épp óratokot.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

Az új év nálam általában némi lakás átrendezéssel is párosul. Idén is így volt ez, máshová került a kissé át is alakított íróasztal. És ha már így alakult, gondoltam mégiscsak kellene két kis hangszoró a laptop mellé, mert a fejhallgató sokszor macerás, a laptop kis minihangszóróinak hangja meg azért érthetően nem az igazi...

Nálam az ilyen projektek sajátossága, hogy gyorsan kell elkészüljenek, mert ha soká tart elfogyhat a lelkesedés, mint anno mondjuk a műhelyórám esetében... Tehát egyszerűnek kell lennie a szerkezetnek, és az itthon fellelhető alkatrészekből kell álljon.

A kiindulás az volt, hogy kelett túrjak két alkalmatos kis 10 centis hangszórót a műhelyben. Ezek korábbi autókból kerültek ki, találtam két párt is, ami sértetlen volt. Ezek közül a szebbik lett kiszemelve erre a feladatra. Ekkor még valami kis fadobozos hangsugárzóban gondolkodtam, mint amilyeneket nagyban már csináltam. Azonban közben egy ideiglenes próbához beraktam a hangszórókat egy-egy kutyakajás konzervdobozba. És pont beleillettek, ráadásul elfogadhatóan szóltak. Rögtön meg is tetszett az idea, a konzervdoboz-hangsugárzó úgyis menő lesz az idén.

Ezután már csak a tartókat kellett kitalálni, esetemben nyilván fából kell készüljenek, és gyorsan elkészíthető megoldást kerestem. Végül 20 mm vastag bükk deszkából lett kivágva egy egyszerű tartó. Persze a műhelyben nincs túl meleg, ezért csak a legszükségesebb, asztalos körfűrészt igénylő vágások készültek ott, a dekopírfűrésszel készülő körkivágás már a lakásban történt...

Egy pc hangszóróhoz persze kell valami beépített erősítő is. Van itthon egy kis 2x15W teljesítmányű erősítőmodul, az egyik hangszóró talpára fogom felapplikálni. 12V-ról üzemel, kéne hozzá egy 40-50W-os (ez ugye mondjuk 3-4A) 12V-os dugasztáp. Ekkora nincs itthon, egy 1A-os táppal azért kipróbáltam, működik, úgyhogy ennek felszerelése még húzódik egy kicsit, mert lehet hogy a táppal közös házba kerül, attól függ milyen tápegységet találok hozzá.

Addig egy normál kis minihifi hangszórókimenetére vannak rákötve, abba megy bele a laptop hangja...

Az eredmény látható a képeken, működik és szól, nem is nagyon vacakul. A dobozok persze ki lettek tömve valamennyi csillapítóanyaggal.

Most már csak a végleges megmunkálás van hátra, A bükk tartót szépen meg kell csiszolni, felsőmaróval legömbölyíteni az éleket, és lelakkozni. A konzervdobozt pedig le kell fújni egy festéksprével, mondjuk feketére.

Persze közben egy rakás ötletem támadt hasonló konstrukciók készítésére, de hát ilyen hidegben az ember lelkesedése elfogy ahogy belép a fűtetlen műhelybe.

Még szerencse, hogy azért hallgatni már van mit, addig is, amíg eljön a tavasz.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

Bárszekrényekről, legalábbis egy régebben készült, konkrét saját darabról már írtam itt a blogon. Az, hogy a kulturált alkoholfogyasztáshoz adott esetben hozzátartozhat egy megfelelő, a a szemnek és a használat céljának egyformán megfelelő berendezési tárgy, talán nem képezi vita tárgyát.

Hogy elegendő-e egy asztalka, amilyet a Southfork ranch életéből ellesett filmkockákon láttunk (többnyire Jockey Ewing töltött magának rajta) vagy egy jóval stílusosabb antik földgömb, netán egy egész falat beborító pult az ideális, az mindenképp a saját elképzelésünkön múlik.

Ehhez az íráshoz segítséget kértem barátomtól, Balogh András Pétertől, aki a Gozsdu Manó klub bármixere, és az alkoholtartalmú italok avatott szakértője. A továbbiakban az általa elmesélteket írom le: 

Egy kerti sütögetés, házibuli, lakásavató, vagy „csak mert“ alkalmából, mindig jól jöhet egy otthoni bár kialakítása. Ha nem is gondolkodhat mindenki egy komplett bárpult kialakításában, egy alap italkészlet mindenképp fontos lehet. Aki persze megteheti, annak ajánlom, hogy alakítson ki egy speed rack-es, jéggépes, 5 méter hosszú pultot. De aki nem, annak vannak remek tanácsaim.

Először is, jó ha van egy könyvespolcunk. Ha esetleg nincs is tele könyvekkel az még jobb. A könyvespolc remek tárolóhely, és épp úgy ahogy a polcokról levett jó könyv olvasása is megnyugtatással töltheti el az ember, szintén lehet ilyen hatással ránk, egy jól szervírozott spirit, vagy egy jól elkészített kevert ital.

Egy ilyen 'mindent elnyelő' bútordarab valóban már önmagban is mutatós alkotás.

Alap szeszeket könnyű ott tartani, és ugye egy shaker sem túl nagy beruházás. Remek szetteket lehet már kapni mindenhol, otthoni felhasználásra, amiben benne van maga az eszköz, bárkanál, szűrő, mérce stb., de én akkor is azt javaslom, hogy inkább egy profikra szakosodott üzletből vegyük meg a sajátunkat, hiszen ott sokszor kedvezőbb áron, jobb minőségű eszközöket találunk, mint egy lakberendezési áruház edényosztályán. A magasabb alkohol tartalmú italok elállnak, nem jár le a szavatosságuk, így mondjuk (nagyjából...) addig lehet tárolni amíg el nem fogynak. Persze azért fontos hogyan tároljuk. Nem szabad őket kitenni nagyobb hőhatásnak és direkt, szűretlen fénynek. Beopálosodnak. Krémes likőröket felbontás után jobb ha a hűtőben tároljuk, mert a lehetséges tejszíntartalom miatt változhat a minőségük. Az italokhoz illő poharak és a jég megléte elengedhetetlen! Sok-sok jégre lesz szükségünk. És a citrom, lime, menta, narancs sem elhanyagolható. Persze ezeket nem tudjuk a könyvespolcon készenlétben tartani, és itt jön az otthoni bár kialakításának egyik komoly hátránya, vagyis hogy ha nem állandóan használjuk, nehéz tökéletesen feltöltött állapotban tartani, hiszen sok olyan hozzávaló lehet (főképp a kevert italoknál) amelyek nem állnak el. Megveszünk egy mentabokrot, használunk róla két levelet, és mire egy hét múlva megint szükség volna rá, pont tönkremegy.

A klasszikusnak mondható antik földgömb nem minden lakásba illik, és nem is fér bele túl sok minden...

Az alap italválaszték összeállításában András barátom segített, aki főállásban is ezzel foglalkozik. A továbbiakban az ő szavait olvashatjátok:

Alap szeszek:

• Vodka: Nem akarok egyik italnál sem márkákra kitérni, de ki kell emelnem, hogy a jobb alapanyagok többe kerülnek. Mindenkinek más az ízlése, mást szeret, és éppen ezért nem szeretnék kiemelni egyet sem. De a jó vodka ismertetője, az, hogy nincs erős élesztő vagy „körömlakk lemosó“ íze. Az ember azt gondolná, hogy egy koktél esetében ez nem fontos, de ez nem igaz! Ételeknél sem lényegtelen, hogy bors vagy borsó!

• Whisky/Whiskey: Scotch, Ír, Bourbon, Tennessee, kanadai vagy akár japán a típus, (ízlésnek megfelelően) illik, hogy legyen otthon, magunk örömére, vagy mások megkínálására.

• Rum: Hahaa! Barna, sötét, világos, arany, fűszeres, agricole, melaszos... Minél több annál jobb... Ide írnám még az én egyik kedvenc italomat a Cachaça-át (nem csacsacsa, sem cacsasza!! Hanem „kásásza“), bár az nagyon nem rum, az alapok megegyeznek. Csúnyán mondva, cukornád pálinka...

• Gin: Nagyon nem mindegy, hogy milyen a gin típusa, vagy márkája... Érdemes odafigyelni vásárláskor, hogy mi az alapszesze a ginünknek és milyen, különleges fűszert használtak még hozzá...

• Cognac, Brandy: Hűha! Veszélyes vizek. Nehéz olyat találni, amely valóban minőségi és megfizethető. De itt is, mint mindennél, olyat kell választani ami ízlik nekünk. Nagyobb márkák hosszabban érlelt változatait is meg lehet már kapni, viszonylag jó áron, csak nem biztos, hogy érdemes, ha nem érezzük ki a különbséget egy V.S. és egy X.O. között. Kísérletezni kell, amíg megtaláljuk a saját italunkat.

• Vermouth: Egy olyan likőrbor, amihez fehér ürmöt és egyéb fűszereket adnak, így az ízük is meghatározó tud lenni egy jobb kevert italnál. Érdemes megkeresni a nekünk legjobban megfelelőt...

• Liquor: Keserű, édes, tejszínes stb. Kell! Főleg a kevert italokhoz jó ha van, de magukba is tudnak kellemes élményt nyújtani.

• Szirupok: Rettentően sokféle szirup közül lehet választani, és vannak érdekesek is, de szerintem a legjobb ha magunknak készítjük. Egységekben: 1 e íz (gyümölcs, vagy aroma, de abból kevesebbet kell használni...), 1,5 e cukor, 2 e víz. Ezeket összekeverjük, felforraljuk – ha kell szűrjük!! - és palackozzuk. Ha például mogyoró vagy mandula szirupot készítünk, az fantasztikus lehet kávék ízesítésére is.

• Bitterek: Itt nem a keserű likőrökre gondolok, hanem az általában kisebb üvegekbe, - mintha valaki New York utcáin akarna alkoholos italt fogyasztani és beletekerte egy újságpapírba – palackozott ízesítőkről beszélek. Érdemes belőlük is több félét otthon tartani, de ami nélkülözhetetlen, az az Angostura...

Persze stílusosabban néz ki ha van egy valódi bárpult az otthonunkban, és le is egyszerűsíti munkánkat, de valójában nem ez a legfontosabb. Viszont jól mutat, és kifinomult ízlésről árulkodik, ha van egy olyan része a nappalinknak (vagy mint nekem: egyből az ágyam mellett...) ahol megtudjuk kínálni a vendégeinket italokkal, vagy csak magunk szórakoztatására „összedobunk“ valamit...

Az egyedi, különleges megoldások itt is muttósak, ilyen szekrény biztos egy ismerősünknél sincs...

Ha már itt tartunk, egy pár receptet leírok gyorsan, amelyek IBA sztenderdek és a kevert ital választékunkhoz jól jöhetnek:

• Americano: 3 cl Campari, 3 cl vermouth rosso. Egy old fashioned pohárban, sok jéggel, összeöntjük és egy kevés szódával felhúzzuk... elengedhetetlen egy citrom peel.

• Manhattan: 5 cl kanadai rozs whiskey, 2 cl vermouth rosso, 1 öntés Angostura. Ezeket egy jéggel teli keverőpohárba belerakjuk és jól elkeverjük majd egy hűtött Y pohárba, duplán leszűrve szervírozzuk...

• Martini: Ízlésnek megfelelően lehet variálni a hozzávalókat. 5.5 cl gin, 1.5 cl száraz vermouth. Keverőpohárban jéggel elkeverjük (vagy rázva, nem keverve...) és egy hűtött Y pohárba, duplán szűrve szervírozzuk...

Ez csak 3 a rengeteg közül, de bárokba járva és az internetet böngészve biztosan megtaláljuk a saját kedvencünket...

És miután rájöttünk arra, hogy nem is olyan egyszerű rendesen szervírozni, elkészíteni vagy díszíteni az italunka, onnan kezdve nagyobb becsben tartjuk a kedvenc bárunk bártenderét.

Aki kedvet kapott az otthoni bár kialakításához, és szeretne tippeket kapni az italok kiválasztásához, néha látogasson el Andrással közösen írt, kifejezetten a röviditaloknak szentelt blogunkra. Itt pedig, a furdancs blogon rövidesen jövünk néhány valóban ötletes bárszekrény és bársarok kialakításához szükséges leírással.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

Az olajemelő nagyszerű találmány és kivitelének köszönhetően nem csak gumicserére szorítkozik felhasználási területe. Építeni kezdtem egy többcélú állványt, mely - megfelelően edzett betétekkel - fémlemezek hajlítására, lyukasztására és nyomóformás préselésére szolgál.

Kivitelét a kereskedelemben - jó drágán - kapható présállványok mintájára képzeltem el. Egy párhuzamos oszloppáron nyugszik a hidraulikus emelő, melyet kézzel pumpálva közelítünk az aljára erősített asztal felé. Kihívást, szórakozást és az egész hobbigépészet értelmét az adja, mikor nem teljesen gyárilag készített alkatrészekből szereljük össze a berendezéseket, hanem alap nyersanyagokból, mint zártszelvények, lemezek, csavarok és hasonló elemek.

Ebben a módszerben rejlenek csapdák. Szinte minden, párás szemmel bizakodva cnc-marógépet építő konstruktőr szembesül a vezetősínek precíziós és szilárdsági követelményeivel. Kulcsszó a "tényleg". Tényleg nem lehet fióksínekkel, zártszelvényből készült csúszókeretekkel kiváltani a nem véletlenül 100+ ezerbe kerülő ipari megoldásokat, ha terhelésre és a szabványos pl. 0.015 mm tűrésre méretezünk egy gépet.

Tényleg mindenki a saját kárán tanulja meg (én is persze), hogy elég egyetlen fok eltérés - ráadásul két tengelyen kell párhuzamost állítanunk - és már rövid szerszámútnál is beakad valamelyik oldala. Főleg, ha nem tükrösített a felület.

Présgépem vázát mégis a képen látható elemekből állítottam össze, mivel neki pusztán a nyers erő megvezetését szántam és hogy legyen mire támaszkodnia. A precíz illeszkedést majd a présminta és a bélyeg, illetve más betétek biztosítják. Elég ha az utolsó centimétereken kell jobban figyelni és költeni a technológiára. A 40*40*2 zártszelvény teherbírása húzásra elég komoly érték. Az aljzat hajlítási igénybevételre "gondolt" anyaga (ez azt jelenti, hogy nem méreteztem mérnöki módszerekkel a szükséges anyagokat, hanem úgy gondoltam, hogy mivel ez van csak itthon, jó lesz az) két darab 50*50*5 milliméteres szerkezeti acél szögvas éleinél összehegesztve.

Olajemelő legyen a talpán, aki ezt az aljzatot meghajlítja. Ha esetleg valaki ilyen szerkezeten törné a fejét, tényleg azt ajánlom, hogy bontható kötéssel tervezze meg a vázat. Hihetetlen mértékben tud vetemedni hegesztéskor a fém, még ha az egymással szemben lévő oldalait szakaszosan, darabokban hegesztjük is. Ráadásul nehéz az utólagos korrekció.

A vetemedés még akkor is számottevő, ha a párhuzamosság miatt a szükséges távolságban szorosan rögzítjük az anyagokat. Akkor majd nem össze/széthajolnak, hanem oldalra dőlnek a talphoz képest...

 A vezetősín hasáb alakú, mivel a kör profilra nehezebb csúszóhidat szerkeszteni. Nem valószínű, hogy találunk otthon pont csak századmilliméterekkel nagyobb csövet, ami ráilleszkedik a függőleges oszlopra. Két derékszögű fémprofilt hegesztettem össze üres négyzet alakúvá. Elvileg az oszlopra szorosan rászorítva és úgy hegesztve tökéletesen rásimuló, de elcsúsztatható kapcsolatot kapunk. Félig igaz. Tökéletesen rásimul, de a hegesztés hőtágulása miatt annyira rágyógyul, hogy lehűlve csak a flex tudja lesegíteni róla.

Itt jelentkezett a "mechanikailag és vizuálisan is megfelelő csúszóköpeny megalkotása egybevágó szögvasakból" probléma. Ha a két derékszöget éleivel illesztjük össze, a sarkok anyaga a hegesztőpálcából származik, sok kell belőle és nehéz lesz kireszelni, ha belülre is folyt a hegesztőanyagból. Kocahegesztő vagyok, ne feledjük.

Az ábrán látható módon, átlapolva viszont egy rés marad az oszlop és csúszóköpeny között. Sebaj, legalább lesz egy korrigálási lehetőség, ami becsúsztatható betét útján valósul meg. Itt jegyzem meg, ez a betét ideiglenesen hiányzott a fotózáskor, ezért áll ennyire ferdén a csúszóhíd a képeken.

A váz saccolós megtervezésekor is figyelembe kell vennünk a hasznos munkautat, mikor a prés nyomást fejt ki, illetve azt a magasságot, mely alá a változó méretű tárgyak beférnek. Lehet, hogy csapágyat kell lehúznunk, lehet, hogy többmenetes préselést akarunk készíteni. Vagy egy rögzített baltafejjel kuglifát hasogatni, minden előfordulhat. Ez a kezdeti változat még felül rögzített híddal készül, de a következőt már magasabb oszlopokkal és 10-20 centinként állítható felső híddal készítem el.

Pumpálással könnyen kitoljuk az emelő szárát, de valahogy vissza is kellene nyomni és a mozgóhidat is óvni kell a leeséstől. A rugókat egy halott mosógépből bányásztam, később sokkal erősebbek kellenek majd. Már útban van egy pár ETZ lengéscsillapító, hiszen 10-15 cm rugóút is elég, ha a felső híd rövid lépésekkel elmozdítható és ez a precíz megvezetést is megoldja.

Láthatjuk az olajemelő rögzítésére szolgáló talpat. Nem sok variációs lehetőség adódott az emelő talpába fúrt lyukaknál. Három bőven elég, mert az erő lefelé hat és csak elmozdulás elleni rögzítésre van szükség.

Íme az aktív rész, 8 tonnás olajemelő a Conrad.hu szívességéből. Egyszerű konstrukció, jellemzőit könnyű felsorolni: Terhelés: 8 t
- Max. munkamagasság: 447 mm
- Min. munkamagasság: 225 mm
- Biztonsági túlterhelés-korlátozó szeleppel. TÜV/GS által bevizsgálva.
Nyolcezer kilogramm - ízlelgessük kicsit a kifejezést - 10 cm2 préselt felületnél ez 800 atmoszféra (8 MPa, 800 N/mm2, stb) nyomás. A lágy acéllemez szakítószilárdsága (0.1-1% széntartalom mellett) 260-800 N/mm2, ha lyukasztani vagy darabolni szeretnénk, tehát elégnek kell lennie házi felhasználáshoz. A lemezalakításról mindent ebből a jegyzetből (pdf letöltés) tudhatunk meg.

A rugókat csavarokra hegesztett anyákba lehet akasztani. A csapszerű kinézetű csap szolgál a munkahenger leengedésére. Sajnos nagyobb ellenállás fejt ki az alaphelyzetbe nyomás, mint a  pillanatnyilag használt rugók ereje, így kicsit be kell segíteni a visszahúzáshoz.

Íme a nyomóágy vagy présasztal, melybe a nyomóformát helyezzük. A vélhetően legnagyobb méretű alkalmazáshoz - dobozfedőhöz - méreteztem, a kisebb nyomóformákat majd ebbe a betétbe illeszkedő módon készítem el. 20*20-as tömör acélból készült. A talapzat furataiba illeszkedő, helyi szabványú felfogatás rögzíti.

A talapzatba még a hegesztés előtt fúrtam néhány lyukat, még jól jöhet a bármi felfogatására. Furataik természetesen párhuzamosak, csak az optika torzította el a képet. A mozgó préshídon is akad néhány furat présbélyeg, lyukasztószerszám, stb. felerősítésére.

Összeszerelve így fest. A festésről egy szót: vizes alapú festékkel kezeltem le, mert ez volt itthon és nagyon barátságos a használhatósága. Tavasszal folytatom a munkát, addig se rozsdásodjon. Viszont még 3-4 réteg sem óvja meg a karcolásoktól, sőt maga a vizes festék hajlamos kis vakrozsdás réteget előidézni a felületen. Tudom, a hőkezelt porfesték a legjobb kopásnak-karcolásnak kitett alkatrészekre, de nehéz megvalósítani otthon. Legyen inkább zománcfesték. 

Ez is egy univerzális alkatrész, mely később a lemez- és profilhajlítás szerszámait rögzíti. Elképzelésem szerint a 80 fokot bezáró (mert 10 fokot visszaugrik a hajlított anyag) alsó és felső profil derékszögbe hajlítja a közéjük tett vastagabb anyagot is.

És hogy a törpék élete sem csak játék és móka, bemutatom a lemezvágó funkció kudarcát. Bár a lehető legszorosabban nyomtam össze a kést és vágóasztalt, mikor kifúrtam az összeillesztő furatokat, tehát az illeszkedés tökéletes volt, mégsem bíztam túlságosan az eredményben.

5 milliméter vastag, edzetlen laposvas derékszögre köszörülve és hatásosnak szánt festéssel.

Már fogalmazgattam is magamban, hogy "És komoly meglepetésemre működött!"

Nem, nem működött, mert egyrészt a mozgó préshíd kotyogásának, másrészt a túl vékony vágólapnak köszönhetően a vágni szánt fémlemez közéjük szorult és elhajlott, akárcsak a vágólap. A lemezhajlítás alternatív módját tetszik látni. Egy próbálkozást megért.

De legalább csinos.  Elteszem a szerkezetet, míg visszatér a tavasz, vagy az olvasók közadakozásából téliesíteni nem tudom a műhelyt és akkor visszatérek a konkrét préselési - lyukasztási kísérletek eredményével. Az emelőt a Conrad webáruház biztosította, köszönöm.

   Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A hengeres szárú fúrókat fúrótokmányba, a kúpos szárúakat pedig hüvelybe fogjuk.

Kulcsszorítású hárompofás tokmány

A hárompofás tokmányok közül kétfajta gyakori: A kulcsszorítású hárompofás tokmányt többnyire kis fúrógépeken alkalmazzák. A szorításról (1) szorítópofák gondoskodnak, amelyek a (2) tokmánytestben ferde helyzetben fekszenek. A szorítást a pofák lefelé mozgatása által a (4) fogaskulcs segítségével a (5) fogashüvely végzi. A pofákat lefelé a (6) kúpos anya mozgatja. Ez kúpos menetével a pofákhoz kapcsolódik. Mivel kényes szerszám, megerőltetni, ütni nem szabad. Ha nehezen működik, javítással, tisztítással tesszük üzemképessé.

Hüvelyszorítású hárompofás fúrótokmány

A hüvelyszorítású hárompofás fúrótokmánynál a szorítást a hüvely teszi lehetővé. Ha a hüvelyt megfogjuk, mivel össze van kapcsolva a szorítócsavar alsó végével, ez az utóbbi is megáll a hüvellyel együtt. A tokmánytest ez alatt tovább forog, így a szorítócsavar a tokmánytestbe csavarodik, s a kívül kúpos szorítópofák megszorítják a fúrót.

A fúrótokmányt kúpos száránál fogva helyezzük a fúrógép orsójába, amelynek furata ugyancsak kúpos. A kúpos szárú fúrókat közvetlenül (fúrótokmány nélkül) helyezzük a fúróorsóba. A kúpos szárú fúrók nagyobb részéhez csökkentő-hüvelyekre van szükség.

Csökkentőhüvely

A fúróorsóba beültetett Morse-kúp önzáró, ezért csak megfelelő erővel lehet a fúrót onnan kilazítani a fúrókiütő ék segítségével úgy, hogy a kiütő éket egyik kezünkkel a nyílásba helyezzük, másik kezünkkel pedig a befogótokmányt fogjuk meg, hogy le ne essen.

Fúrókiütő ék

Forrás: Simon Sándor Fémipari alapképzés (1976.) című nagyszerű tankönyve, mely a kiadása óta eltelt évtizedek dacára is megőrizte mindazon tudás aktualitását, melyre a barkácsműhelyben szükségünk lehet.

   Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

Ha egy munkadarabba furatot készítünk, a forgácsolóerő forgatónyomatéka a munkadarabot forgatni akarja. Kis átmérőjű fúrók esetében kézzel tudjuk tartani a munkadarabot, nagyobb átmérőjű furatok készítésekor azonban már nagyobb erő kell a megtartáshoz.

Bizonyos átmérőn túl már nem is lehet kézzel ellentartani. Ilyenkor a munkadarab hosszát valamilyen segédeszköz segítségével növeljük (sikattyú, párhuzamszorító).

Annak megítéléséhez, hogy milyen határig tudjuk a munkadarabot kézzel tartani, tekintetbe kell venni azt is, hogy ha a forgács a csigafúró hornyaiban megszorul, olyan nyomatékkal kapja el a munkadarabot, hogy kézzel nem tudjuk visszatartani és az így megforgatott munkadarab könnyen kézsérülést okozhat. A fúrási mélység növekedésével növekszik a fúró megszorulásának veszélye is. Ha mély lyukat fúrunk, már kisebb furatmérőnél is ajánlatos a munkadarab rögzítése. Néha elégséges az is, hogy egy ütközővel akadályozzuk meg a munkadarab elfordulását.

Ütköző alkalmazása

A munkadarabot gyakran gépsatuba fogjuk be, ez gyors darabcserét tesz lehetővé.

Gépsatu

A munkadarab jó és biztos leszorítására állandóan ügyelni kell. A rosszul leszorított munkadarabot a szerszám felrántja, ha a fúró átér.

Ilyenkor a munkadarab kiszabadul a szorításból, a fúróra fűződik, vele együtt forog és súlyos balesetet és törést is okozhat.

A helytelen befogás következménye

Ha a hengeres munkadarab tengelyirányában, a henger középvonalában kell a lyukat fúrni, akkor a befogásra legalkalmasabb egy, a főorsó középvonalában leszorított központos hárompofás tokmány. Ha pedig a furatot a hengerre merőleges irányba kell a középvonalon átfúrni, akkor prizmát vagy prizmabetétes központos gépsatut alkalmazunk.

Fúrás prizmában

A munkadarab felfogásakor a pontozás helyének mindenkor össze kell esnie a fúró tengelyével. Ha a munkadarabot rögzítjük, akkor a beállítást előzőleg kell elrögzítünk s úgy fúrunk. Kisebb  munkadarabokat sikattyúban rögzítünk és úgy fúrunk. Gondoskodni  kell a munkadarab  jó felfekvéséről, mert már kis eltérés esetén is ferde lesz a furat.

A munkadarab befogása sikattyúba

Forrás: Simon Sándor Fémipari alapképzés (1976.) című nagyszerű tankönyve, mely a kiadása óta eltelt évtizedek dacára is megőrizte mindazon tudás aktualitását, melyre a barkácsműhelyben szükségünk lehet.

   Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

Az év végi toplistás posztunk második része következik. Az bizonyos, hogy ebben már jóval több a klasszikus barkácstéma, de ide is jutottak azért már ismerős témák.

Érdekes, hogy ide szinte csak Tákolmányi kollégánk írásai fértek be. Persze igazából nem annyira meglepő ez, hiszen mostanában ő a legaktívabb fúr-farag ember közöttünk, ideje, és ami még fontosabb, indíttatása is van ezekhez a tevékenységekhez.

Ő valóban igazi ezermester, nem hiszem hogy van olyan tevékenység, amitől meghátrálna. Szerel például villanyt. (Közben jött a helyesbítés, hogy bár Tákolmányi kollégánk valóban szerel villanyt, de ezt a toplistás írást és az azt ihlető szerelést bizony maga Mr. Furdancs követte el.):

http://furdancs.reblog.hu/vilanyszereles-porszivoval

És vidéki gazdaként, épít is mindenfélét a kertjébe, és a házon belül is:

http://furdancs.reblog.hu/kerti-epitmenyekrol-mindent

http://furdancs.reblog.hu/uj-padloburkolat-a-konyhaba

http://furdancs.reblog.hu/hideg04-mini-furdoszoba-a-vendegszobahoz

Sőt, tudományos alapossággal látott a chilipaprika termeléséhez is:

http://furdancs.reblog.hu/az-utolso-vedvonal

De az előző listáról ismerős házilagos kivitelezésű klímapótlók elkészítéséből is derekasan kivette a részét:

http://furdancs.reblog.hu/mikroklima

Ez amúgy tényleg érdekes téma volt, az olvasók is reagáltak, jöttek tőlük is megoldások:

http://furdancs.reblog.hu/olvasoi-legkondi

http://furdancs.reblog.hu/legkondik-hazilag-hazai-termes

Műszaki ember lévén, megihlették a házilag alkotott erőgépek is. Építeni mindenképp érdekes dolog, különösen olyasmit, ami utána képes a saját erőből történő helyváltoztatásra, sőt még akár hasznot is hajthat a ház körül:

http://furdancs.reblog.hu/mutasd-kistraktorok

De azért ide is jutott például autós írás tőlem, a gépjárművédelem témaköre is sokakat érdekelt:

http://furdancs.reblog.hu/gepjarmuvedelem_1

Ezek voltak tehát a legnépszerűbb 2015 évi írásaink. A jövő évben is igyekszünk érdekes tartalmakat összerakni, ebben néhány új szerző is segítségünkre lesz. De szívesen vesszük az olvasóink ötleteit is, írjátok meg, miről olvasnátok szívesen, milyen téma érdekel. Mi pedig megírjuk.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.