Rögtön el kell szomorítsunk mindenkit, bár a címben a BAK szó szerepel, ez mégsem egy asztrológiai-horoszpókos írás lesz. Ez a poszt az asztalosok és mindenféle mesterek (különös tekintettel az ajtókat mázoló festőkre) egyik legfontosabb munkaeszközéről szól. Bakot már szerintem mindenki látott. Legfőképp terepen, külső helyszínen dolgozó mesterek használják, legfőbb funkciója, hogy ne a földön kelljen szerencsétlenkedni a munkadarabbal, hanem kellemes derékmagasságban. 

Aki hozzám hasonlóan emlékszik az internet előtti időkre, az alighanem kicsit máshogy tekint a könyvekre, különösen a szakkönyvekre, mint a később születettek. Anno bizony egy szakma fogásait – különösen ha nem iskolában tanultuk, hanem amolyan hobbistaként, saját kedvtelésünkre kívántuk elsajátítani – leginkább könyvekből lehetett megtanulni. Az akkoriban elérhető könyvek minősége persze változó volt. Ahogy emlékszem, ezek sokban emlékeztettek az adott szakma tankönyveire, sok esetben nyilván a szerzőik is tankönyvek írói közül kerültek ki. Itt felénk nyilván nehezítő tényező volt a politikai berendezkedés, pontosabban ennek velejárójaként a folyóiratok, külföldi szakkönyvek szűkös kínálata is. Könyvek még csak-csak voltak folyóiratból viszont alig néhány létezett, természetesen ott volt az alapvető Ezermester, speciálisabb érdeklődésre mondjuk a Rádiótechnika. Épp ezért talán jobban meg is becsültük és mindenképp jobban ismertük a mégis elérhető kiadványokat.

A Pom-Pom-féle Bátor Tintanyúl óta tudjuk, hogy a legbátrabb ember a világon a parkőr. Ez nem is igényel több magyarázatot. Viszont azon már lehet morfondírozni egy sort, hogy vajon a mesterségek, és az ezeket űző mesterek közül vajon melyik is a király?

Így év vége felé szokás talán kicsit magunkba tekinteni. Nézni való mindig van ott bent, az idei évben meg persze különösen. A magunkba nézés természetesen azért is jó, hogy legyen mire alapozni az új évi fogadalmainkat. (Amiket aztán nyilván nem tartunk be, emberek vagyunk, de ez most nem ide tartozik.) Ennek az önvizsgálatnak nálam visszatérő eleme a fogyasztói társadalom hatásainak átgondolása. Ez így persze kicsit fellengzősen hangzik, kezdjük talán ott, hogy ilyenkor, az ünnep előtt rengeteg fantasztikus ajánlatot tolnak elénk a reklámok, és bizony ezek néha valóban csábítók. Vagy legalábbis annak tűnnek.

Ez a bejegyzés egy felhívás is egyben. A Furdancs blog immár lassan 10 éve van jelen a hazai blogok világában. Voltak jobb és rosszabb időszakok is az életünkben, de azért az olvasótáborunk folyamatosan növekszik, lassan 10 ezres Facebook követőtáborral bírunk. A témáink ezalatt igencsak változatosak voltak. Írtunk a kőművességtől az asztalos és villanyszerelő témákon át a fóliasátrakig, a számítógépek és kávéfőzők lelkivilágát taglaló írásoktól rengeteg barkácsszerszámot bemutató posztig mindenről. Sőt, igazából mindenről IS.

 A külső csavarmenetek kézi megmunkálóeszköze a menetmetsző. A menetmetsző tulajdonképpen edzett anyához hasonlítható, amelyet ráhajtunk az orsóra és így készítjük az orsó menetét. A menetmetszőkön hornyok vannak, ezeket nevezzük forgácstérnek. A menetmetszők 3, 4, 5 vagy több horonnyal készülnek.

A horgászat lényege, hogy sokáig lesben állunk kivetett horgokkal és hosszú fárasztás után kiemeljük a halat. A sporttá nemesedett változatban ahelyett, hogy nekilátnánk megfőzni és megenni, inkább megmérjük, fotózkodunk vele, majd visszaengedjük a vízbe.

Humánus megoldás és több embernek okoz dicsőséget a zsákmány, mintha az első arra járó horgász visszafordíthatatlanul halászlét főzne belőle. Mr. Furdancs is hasonló halbarát elvek mentén csobbantja szerelékeit, így felmerült az igény egy tartós, nagy teherbírású halmérő állvány elkészítésére. 

Mr. Furdancs nagyszerű tervet eszelt ki, melyet papírra is vetett. Egy súlyos boxzsákot erősít a mennyezetre és ütni fogja, mint más hírességek. Például Hemingway, Lord Byron vagy Bunyós Pityu. Lehetőleg mérsékelt eséllyel szakadjon le, ezért a négycsavaros rögzítéshez felfüggesztő fémtalpra van szüksége. Talán egy óra alatt elkészült és nem lehet köteteket írni az elkészítéséről, így képregény tömörséggel mutatom be a vágás-hegesztés-csiszolás folyamatot.

Manapság az evőeszközök többsége rozsdamentes acélból készül. Az úgymond ünnepi „eszcájgok” természetesen csak ritkán, családi összejövetelek alkalmával kerülnek a terítékek mellé és így sokáig újszerű állapotban maradnak. Ám a mindennap használt evőeszközök egy idő után fokozatosan elvesztik a fényüket, színük pedig szinte észrevétlenül elszürkül. Ezt a gyakori mosogatás, a nem kellő szárazra törlésük miatt a felületükön kialakuló korróziós réteg okozza. A minden napi étkezésekhez használt kések éle is kopik, a villák köze is elszíneződhet és a kávés kanalakon lehet leginkább észrevenni a gyakori használat miatti fényvesztést és szürkülést. Nos, ezen viszonylag könnyű változtatni egy alaposabb utófényezéssel.

Fotó: Romy Alcoriza