Ha csöpög, csurog….

2014.02.12. 07:34 | Írta: -nos-

Igen, a vízcsapok eme hibái időről időre előfordulnak és  viszonylag könnyen orvosolhatók is. Az közismert tény, hogy a csepegő csapoknál sok víz kárba vész, az egyrészt anyagi veszteség, másrészt vízkövesedési következményekkel is jár. Ez „örökzöld” téma, amire mindig ajánlatos odafigyelni. Előidézője, hogy a csapok tömítése a gyakori használat miatt már nem zár tökéletesen. A javítás pedig egyszerűen kivitelezhető: a tömítést ki kell cserélni.

Ám ahány csap, annyi féle. Kezdetben ugyan erőteljesebb csavarással jelentősen csökkenteni lehet a csepegést, szivárgást, ám ez csak időhúzás, jobb a kopottat azonnal új tömítésre cserélni. Ehhez viszont szét kell szedni a csapot, hogy az elzáró betéthez hozzá lehessen férni.

Első teendő - a szakaszolócsap elzárása után – a kezelő gomb – már ha orsós menesztésű csapról van szó – leemelése. Közérthetőbben fogalmazva: le kell szedni a tekerentyűket. Az egyszerűbb típusokon ez egy erőteljes húzással eltávolítható a csap tengelyéről. Más esetekben a zárókupak kiemelése és esetleg a gombot rögzítő csavar kihajtása szükséges a forgató gomb leemeléséhez.

Ezt követően lehet magát a csapbetétet kihajtani a csaptestből. A művelethez villáskulcs szükséges, ám ha a megfelelő méretű nincs kéznél, jó az állítható vízpumpafogó is.

A kiemelt orsós csapbetét végén van a kopott zárótömítés. Ám ezek sem egyforma méretűek és a kialakításuk is sokféle. Aki előrelátó, az már az első ilyen javítás előtt beszerez egy különféle tömítéseket tartalmazó tömítő készletet és kis szerencsével ezek közül kiválasztható a megfelelő méretű és kialakítású gumi tömítés. A megfelelőt már csak az orsó végére kell erősíteni, majd vissza csavarható helyére a betét.

Ám a kopás a betét menesztő orsóját sem kíméli és ha már nagyon kopott, akkor az egész betétet célszerű egy teljesen új egységre cserélni. A kevésbé kopott orsókra még ilyenkor is célszerű szerelő szilikon zsírt kenni, ami csökkenti a további kopásukat és megkönnyíti a csap elzárásához szükséges erőkifejtést. Vannak olyan csapbetétek is, amelyek tengelyét felül, a nyakánál kis O-gyűrűk is vannak, amik meggátolják az orsó felső szivárgását. Ha kopott ez a gyűrű, a cseréjéhez a felső lefogó anyát kell lehajtani, majd kicserélhető a kis O-gyűrű is, amelyet helyére illesztése előtt be kell zsírozni. Mivel egy lakáson belül akár több féle típusú elzáró csap is lehet, akár többféle méretű és kialakítású tömítő készletet is érdemes a gyors javításhoz beszerezni.

A vízvétel azonban már sok helyen a korszerűbb, egykaros csaptelepek biztosítják. Ezek szerkezete jelentős mértékben eltér a hagyományos csapokétól és ha bár hosszabb életűek –köszönhetően a kerámialapos elzáró szerkezetük miatt – idővel ezek a lapkák is elkopnak.

Ezeknél nem érdemes a kopott lapkák cseréjével bíbelődni, egyszerűbb – legalább is látszólag - az egész betétet kicserélni és megszüntetni a szivárgást. A kerámialapos csapbetétek sem egyformák, ez gyártmánytípustól és csaptesttől függő méretűek. Cseréjükhöz ki kell szerelni a betétet, majd a megfelelő újat a kiszerelt alapján kell a szerelvényüzletek valamelyikében beszerezni. Valahogy így kell kinéznie:

A kiszerelésükhöz előbb a kart kell leszerelni a betét végéről, amit egy apróbb csavar rögzít, ami általában egy műanyag zárókupak alatt helyezkedik el.

A kar leemelése után már hozzáférhető a betétet a csaptestbe rögzítő méretesebb rögzítő anya, amelyet csak nagyméretű szerelőkulccsal, vagy vízpumpa fogóval lehet kihajtani. Ezt követően kiemelhető a kopott betét, ami az új betét beszerzéséhez mintaként szolgálhat. Ha minden tekintetben azonos méretű betétet sikerül beszerezni a visszaszerelés már nem okozhat gondot.

A márkásabb csapokhoz könnyű megfelelő csere betétet szerezni, az olcsóbbakhoz némi szerencse is kell, ám egy jó árukészletű szaküzletben erre is lehetőség van. Az ilyen betétcserék még mindig kevesebbe kerülnek, mint egy új karos csaptelep vásárlása, érdemes a cserével megszüntetni a karos csaptelepek szivárgását.  

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

Szólj hozzá! Címkék: csap

Költözünk!

2014.02.12. 01:06 | Írta: Mr. Furdancs

Tekintve, hogy majdnem minden marad a régiben és a Furdancs dübörög tovább, nem szeretnénk bő lére ereszteni ezt a posztot. Egyszerűen arról van szó, hogy új lakásba költözünk. Várunk titeket a megszokott Furdancsos tartalommal az új kecóban is. A virtuális barkácsolást mától itt folytatjuk.

Természetesen a költözés azért azzal jár, hogy másik kulcs kell a kapuhoz. Vagyis ha továbbra is kommentelni szeretnétek a posztjainkat, szükségetek lesz egy PostR vagy iwiw regisztrációra. De az épp pár napja említett Facebookos kommentelésnek továbbra sincs semmi akadálya.

koltozes.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

11 komment Címkék: furdancs

Köszöntés

2014.02.12. 01:04 | Írta: Gyökösi Attila

Üdvözlünk minden kedves régi és új olvasót!

Bár a POST-R felületén újnak számítunk, a Furdancs története nem most indul. Korábbi lakhelyünkön, a blog.hu felületén több mint egy éves múltra tekintünk vissza. Ez idő alatt kiderült, hogy igenis van igény egy jól összeállított írásokat tartalmazó, főképp az otthoni barkácsolóknak szóló blogra.

Hogy van-e létjogosultsága az otthoni barkácsolásnak és alkotásnak, erről persze megoszlanak a vélemények. A mi véleményünk az, hogy bizony van. Hiszünk abban, hogy a mai embernek is kell legyen igénye arra, hogy megismerje az őt körülvevő dolgok működését. Ha pedig ismerjük a működést, akkor ebből általában következik az esetleges meghibásodások saját kezű javítása vagy épp új termékek létrehozása. Azt látjuk, hogy szerencsére sokan érzünk így, nekik (nekünk) szól a Furdancs blog. Szintén fontosnak tartjuk leszögezni, hogy nemigen hiszünk a „tabu” tevékenységek létezésében. Azt gondoljuk, kellő ismerettel és körültekintéssel bármit meg lehet oldani házilag. Persze a hangsúly mindig a tényleg alapos tájékozódáson, és a körültekintő munkavégzésen, a veszélyekkel való tisztában levésen kell legyen.

Egy ilyen költözésnél persze mindig felmerül a régi és az új olvasók kérdése. Az új felület sok, korábban minket nem ismerő olvasót hoz. Nyilván nem várható el tőlük, hogy a teljes életművünket átböngésszék, ugyanakkor az az út sem járható, hogy minden általunk fontosnak tartott írásunkat újra posztoljuk. A korábbi írásainkat sikerült áthoznunk ide, az új posztokban utalni fogunk ezekre. Azonban az eltelt időszak alatt néhány kérdésben kicsit változott a véleményünk, tehát várható, hogy néhány témát újra előveszünk, és kicsit máshogy, más szempontok figyelembevételével járunk körbe. Biztosak vagyunk abban, hogy ezek az „újra feldolgozott” írások a régi követőinknek sem lesznek unalmasak.

Az eltelt idő sok tapasztalattal gazdagította a szerkesztőséget. Elég bőséges képet kaptunk arról, milyen jellegű írásokra van igény. Épp ezért az új felületen terveink szerint változni fog a posztok összetétele is.

  • Népszerűek voltak a szakmai tudnivalókat átadó írások, tehát azok ahol a szerkesztőség tagjai különböző szakmai végzettségüknek megfelelően az iskolában tanult alapvető tudnivalókat adták át. Olyan fogásokat és ismereteket, amelyek ugyan az adott szakképzés alapvető részét képezik, ugyanakkor az otthoni fúrást-faragást csak most kezdő olvasóink egyáltalán nem biztos, hogy birtokukban vannak.
  • A különböző szerszámok bemutatását is elkezdtük már a Furdancs blog indulásakor. Ezt a továbbiakban is folytatni kívánjuk, különösen az elektromos szerszámokra kívánunk hangsúlyt fektetni. Általános, egy-egy szerszámfajtát bemutató írásokra, de konkrét szerszámtesztekre is számíthattok.
  • Szintén megmarad az a - talán legolvasottabb - posztfajtánk, amely egy-egy konkrét munkafolyamatot, javítási tevékenységet mutat be. Ezek a posztok továbbra is jellemzően a lakás vagy ház karbantartásával, átalakításával kapcsolatos írások lesznek.
  • Az új alkotások készítésére vágyó olvasókat sem hagyjuk magukra, terveink szerint a korábbinál jóval több új bútor, berendezési- és dísztárgy, de akár szerszámok építését is be fogjuk mutatni.
  • Új témaként jelentkezik az első ponthoz kapcsolódóan a különböző tanfolyamok felkutatása és bemutatása. Tehát ha mondjuk az olvasó kedvet kap a hegesztéshez, és szeretné valóban elsajátítani, segítségünkkel megtalálja a megfelelő intézményt ehhez.
  • Persze még számtalan új elképzelésünk van a Furdancs blog teljesebbé tételéhez. Riportok, saját gyártású videó mellékletek, szakmai versenyek és kiállítások bemutatása, új technológiák… mind-mind a Furdancs oldalaira kívánkozó témák.

Nem árt tudni, hogy a Furdancs nem magányos blog. Testvérünk a Kapanyél és a Színes Ötletek blog. Ők is velünk együtt költöztek most ide. A Kapanyél a kert és az ott folyó munka bemutatásának mestere. A Színes Ötletek kiadónk hasonló című könyvsorozatából nőtte ki magát, itt elsősorban a dekorációk, a lakáson belüli díszítések elkészítéséhez nyújtanak ötleteket és segítséget. Persze van olyan, hogy egy-egy írás több blogunk területét is érinti, ilyenkor akár közös projektekről is szó lehet.

Reméljük velünk tartotok ezen a talán némiképp kacskaringós, de reményeink szerint igen szórakoztató és tanulságos úton…

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

Vakolatfoltozás gipszkartonnal

2014.02.10. 09:49 | Írta: -nos-

A régi épületekben gyakran előfordul, hogy a helyiség belső vakolata esetenként kisebb-nagyobb felületen elválik a falazattól. Az ilyen részek javítására elég nehéz kőművest találni, ha pedig nem akarunk a vakolással kínlódni, akkor  célszerű a leváló vakolat pótlására olyan anyagot választani, amivel könnyű bánni, mint pl. a gipszkartonnal. Ez az anyag jól használható a leváló vakolatrészek pótlására, ha ragasztógipsszel rögzítve kerül a levált vakolat részek helyére.

vakolat01.jpg

Illusztráció

Nálam szigetelnek összehasonlító teszt - félidő

2014.02.07. 06:23 | Írta: ( x )

A Knauf összehasonlító tesztjéről már írtunk többször is. A közel négy hónapja zajló és az interneten folyamatosan figyelemmel kísérhető mérés eredményei arról tanúskodnak, hogy a nyár végén hőszigetelt házban élő család az eddig eltelt idő alatt mintegy fele annyi energiát használt fűtésre, mint a - most még - szigeteletlen házban élő család. 

k5.jpg

A hét műtárgya - a Facebook

2014.02.06. 09:45 | Írta: Gyökösi Attila

Persze nem az egész közösségi háló, hanem a Furdancs Facebook-oldala. És hogy miért gondoljuk, hogy ez egy eszköz lehet a kezünkben? Elmondjuk.

facebook3.jpg

Akkus csavarbehajtók

2014.02.05. 09:01 | Írta: -nos-

Ezek a kisméretű szerszámgépek az apróbb szerelőmunkáknál nagyon előnyösek, meggyorsítják és könnyebbé teszik a munkát, ám a hagyományos csavarbehajtókkal szemben van néhány hátrányos tulajdonságuk is. Ezekre pedig már a beszerzésükkor célszerű jobban oda figyelni.

boschixo.jpg

Bakancslisták, hangsugárzók, konklúziók...

2014.02.04. 10:00 | Írta: Gyökösi Attila

Megint posztbejegyzést kell írni. De miről? Ez a nap is pont úgy kezdődött mint a többi. Egyszer csak reggel lett, kikászálódtam az ágyból, kerítettem kávét, stb-stb… most meg már este van. Mindjárt lehet menni aludni megint. (Mondtam már, hogy milyen gyorsan elszáll az élet?) 

doboz1.jpg

Födémszigetelés: hogyan, mivel, miképp?

2014.02.03. 09:29 | Írta: ( x )

Amikor régen épült ingatlan szigetelését kellene feljavítani a mai kor elvárásainak megfelelően, számos kérdés merül fel. Tekintettel kell lennünk az épület födémszerkezetére. Továbbá ki kell találnunk, hogy milyen jellegű legyen a szigetelés, ha a padlásfödémet kellene szigetelni. Hogyan lesz használható a födém, ha továbbra is terhelhetőnek kell lennie? Milyen módon szigetelhető ilyen feltételek mellett?

Screen shot 2014-01-27 at 12.21.26 PM.png

Olvasók, témák, trollok

2014.02.01. 08:50 | Írta: Gyökösi Attila

Már volt szó itt a blogon arról korábban, mit is gondolunk az otthoni barkácsolásról, és egyáltalán az saját kezünkkel végzett munkáról. Azt a posztot IDE kattintva el tudjátok olvasni.

Ez a pár sor most inkább arról szólna, hogy hogyan is viszonyulunk az olvasóinkhoz. A Blog ugye már több mint egy éve működik, látogatottsága folyamatosan nő. Nem volt titok sosem, hogy ez nem egy egyszemélyes blog, hanem többen - különböző végzettségű és különböző szakterületeken dolgozó emberek - írjuk. Aki figyelemmel követ már a kezdet óta minket (talán meglepő, de vannak ám ilyenek is!) észreveheti, hogy a posztok szerkezete, a blog tartalma folyamatosan alakul. Nyilván mi is próbálkozunk, a bevált témák mellett folyamatosan keresünk olyan új területeket, amiről érdemes írni.

vintage-typewriter-scott-norris.jpg

süti beállítások módosítása
Mobil