Szögacélból készült keretek hajlításakor a szögacél egyik szárát a sarkoknál kivágjuk. Ügyeljünk arra, hogy a kivágás éleinek meghosszabbításai legalább a szögacél másik szárának semleges szálában találkozzanak. A hajlítást csak ezután végezzük el.

Szögacélokat és laposacélokat a külső szálak megnyújtásával hajlíthatunk. A kalapács fokával sűrű ütéseket mérünk a szögvas vagy a laposvas vízszintes lapjára. A kalapáccsal kissé ferdén ütve a külső szálakat jobban megnyújtjuk, mint a beljebb levőket, s így a munkadarabot a kívánt ívben tudjuk meghajlítani.

Ívelt hajlítás

Ha szögacélt vízszintes szárával befelé hajlítunk meg, a szárak által eredetileg bezárt derékszög hegyesszöggé torzul el. Ezt úgy előzhetjük meg, hogy a hajlítás előtt a szögacél szárait tompaszögűvé kalapáljuk. Ha ezután végezzük a hajlítást, a szárak ismét derékszöget fognak bezárni.

Ha a szögacélt vízszintes szárával kifelé hajlítjuk, a szár külső széle erősen megnyúlik. Könnyen repedések keletkezhetnek, a vízszintes szár lefelé kitér és a függőleges szárral tompaszöget zár be. Ezt hajlítás közben állandó kalapácsütésekkel tudjuk megakadályozni. Célszerűbben járunk el, ha a szögacél szárait hajlítás előtt hegyesszögűvé kalapáljuk. Ha ezután a szögacélt végleges alakjára hajlítjuk, szárai ismét derékszöget fognak alkotni.

Szögacélt vízszintes szárával kifelé úgy hajlítunk, hogy a szár külső részét megnyújtjuk, vízszintes szárával befelé pedig zömítjük.

Szögacél hajlítása vízszintes szárral befelé és kifelé

A munkát nagyon megkönnyíti, ha a munkadarabot készülékbe fogva hajlítjuk. Mindkét irányba való hajlításkor a szögacél vízszintes szárára is ütünk (c és f felületek), hogy annak felemelkedését, tehát a keresztmetszet hegyes- vagy tompaszögűvé torzulását megakadályozzuk. A munkadarabot az a és d pontoknál rögzítjük, a hajlítóerőt pedig a b és az e felületre összpontosítjuk.

Szögacél hajlítása készülékben vízszintes szárral befelé

Szögacél hajlítása készülékben vízszintes szárral kifelé

Forrás: Simon Sándor Fémipari alapképzés (1976.) című nagyszerű tankönyve, mely a kiadása óta eltelt évtizedek dacára is megőrizte mindazon tudás aktualitását, melyre a barkácsműhelyben szükségünk lehet.

   Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A termelési gyakorlatban sokszor szükség van arra, hogy idomanyagokat, lemezeket, csöveket megfelelő szögben vagy ívben meghajlítsunk. A hajlítás célja, hogy a képlékeny anyagú munkadarabot forgácsolás nélkül úgy alakítsuk (hajlítsuk), hogy az a műszaki rajz által megadott követelményeknek megfeleljen.

A hajlítás elmélete: a középső, ún. semleges réteg, amely a keresztmetszet súlypontján halad át, megtartja eredeti hosszúságát. Jól szemlélhetjük ezt a folyamatot, ha a hajlítandó test felületeire hossz- és keresztirányban vonalakat rajzolunk. Hajlítás után a vízszintes vonalak a hajlítás alakját követik, a külső vonalak megnyúlnak, a belsők pedig megrövidülnek. A függőleges vonalak sugárirányban helyezkednek el.

A munkadarabra rajzolt vonalak hajlítása előtt...

...és hajlítás után

A gyakorlati vizsgálatok azt mutatják, hogy a semleges szál akkor vonul végig a munkadarab közepén, ha a görbületi sugár nagyobb, mint az anyagvastagság ötszörösé vagy egyenlő vele. A legtöbb hajlításnál a semleges szál sugara közelebb van a belső görbülethez, kb. az anyagvastagság egyharmadában fekszik.

   A hosszúságváltozások folytan az anyagban belső erők keletkeznek, mégpedig a belső oldalon nyomó-, a külső oldalon húzófeszültségek. Hajlítás közben ezeket a belső erőket le kell győzni. Az erők a széleken a legnagyobbak, befelé haladva csökkennek és a semleges szálhoz érve teljesen eltűnnek. A semleges szál az az elméleti határvonal, ahol sem húzó-, sem nyomófeszültség nem keletkezik, hajlítás után is megtartja eredeti hosszát, ezért a hajlítás előtti hosszúság (kiterített méret) számításának alapja.

A hajlításhoz szükséges erő nemcsak az anyagtól és keresztmetszeti területétől függ, hanem ennek alakjától is. Minél messzebb vannak a keresztmetszet szélei a semleges száltól, annál nagyobb erő szükséges a munkadarab meghajlításához.

Vegyünk egy példát. Két ugyanolyan anyagból készült egyforma laposacélt (vastagsága a, szélessége b) meghajlítunk, az egyiket szélesebb, a másikat keskenyebb lapjának síkjában. Az egyik esetben a/2, a másikban b/2 a keresztmetszet széleinek távolsága a semleges száltól. Ez utóbbi érték a nagyobb, tehát a test a másik helyzetben a hajlítással szemben nagyobb ellenállást fog kifejteni.

Laposvas hajlítása

Megkülönböztetünk hidegen és melegen való hajlítást. Hajlításkor az anyagot alkotó kristályok a külső erők hatására egymáson elcsúsznak. Az anyagrészecskéket a húzóerő megnyújtja, a nyomóerő viszont zömíti. Ez azonban csak képlékeny anyagoknál lehetséges, amelyeknek részecskéi a kristályfelületek mentén elcsúsztathatok anélkül, hogy egymás közötti összefüggésüket elveszítenék.

A hajlításnál keletkező húzó- és nyomófeszültségek az anyag keresztmetszetét megváltoztatják. Tömör keresztmetszet esetén a keresztmetszet alakja megváltozik.

A keresztmetszet alakváltozása hajlításkor

A hajlítás keresztmetszetének alakváltozása függ:
- az r hajlítási sugártól (minél kisebb az r hajlítási sugár, annál nagyobb az alakváltozás);
- az a hajlítási szögtől (minél kisebb az a. hajlítási szög, annál nagyobb az alakváltozás);
- a munkadarab S vastagságától (minél nagyobb a munkadarab 8 vastagsága, annál nagyobb az alakváltozás). 

Minél nagyobb az anyag alakváltozása, annál nagyobb változás megy végbe a szemcseszerkezetben. Az ennek következtében fellépő belső feszültségek az anyag szilárdsági tulajdonságait annyira csökkenthetik, hogy az selejtté válik. A feszültségek melegen való hajlítással vagy utólagos hőkezeléssel csökkenthetők.

Hajlításkor figyelembe kell venni az anyag rugalmasságát, mert a hajlítóerő megszűnése után minden anyag kissé visszarugózik. Meghatározott hajlítási szög elérésére tehát kissé túl kell hajlítani az anyagot. A túlhajlítás mértékét próbahajlítással állapítjuk meg.

Az anyagnak a hajlítással szemben való ellenállását hajlítás előtti hevítéssel csökkenthetjük. Ezért nagyobb keresztmetszetű anyagok hajlítását melegen végezzük el.

Forrás: Simon Sándor Fémipari alapképzés (1976.) című nagyszerű tankönyve, mely a kiadása óta eltelt évtizedek dacára is megőrizte mindazon tudás aktualitását, melyre a barkácsműhelyben szükségünk lehet.

   Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A tésztából való hídépítés nem feltétlenül ismeretlen az érdeklődőbb furdancs olvasók előtt. Pár éve már időről-időre hallani erről a főképp egyetemisták által űzött vetélkedőről. Egy tegnapi sajtóesemény kapcsán azonban személyesen is találkozhattam két építővel (Horváth Bence és Vincze Miklós személyében) és igazán sok érdekes háttérinfót sikerült megtudni erről a szórakoztató, de cseppet sem egyszerű hobbiról.

A verseny történetét a legjobban a versenysorozat honlapja foglalja össze, ide másolom a lényeget:

„ A tésztából épített hidak versengése több évtizedes hagyományokkal rendelkezik, ilyen versenyt több európai és tengeren túli mérnökképző intézményben is rendeznek. Magyarországon ezen a téren az Ybl Miklós Műszaki Főiskolai Kar (2000 előtt Ybl Miklós Műszaki Főiskola) volt az úttörő. Az építészmérnök hallgatóik több mint húsz éve rendeznek versenyeket, amibe 2004-ben a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar (akkor még Bánki Donát Műszaki Főiskola) diákjai is bekapcsolódtak. A verseny a Bánki diákjai között gyorsan népszerűvé vált, hamarosan saját versenyt is rendeztek. Az itt elért kimagasló eredményeik alapján úgy gondolták, hogy nemzetközi versenyen is megméretik magunkat. A világon akkor legrangosabbnak a kanadai Okanagan University College versenye számított. Ezt a versengést a hallgatóink nehézsúly kategóriában az elmúlt 8 évben 6 alkalommal - legtöbbször világcsúccsal - megnyerték.

Az első nemzetközi versenyt 2005-ben rendeztük meg "RECCS 2005 - Kárpát Medencei Tészatahíd Építő Verseny" névvel. A megmérettetésre a hazai hallgatók mellett a határon túli mérnökhallgatókat is meghívtuk. Ezen a versenyen négy országból vettek részt: Magyarország, Románia, Szlováki, Szerbia. A hallgatók ettől kezdve a híd kategória mellett a tartó kategóriában is indulhattak. A versenyt öt évben rendeztük meg, és elmondható hogy a szoros mezőny, a kiváló teljesítmények a RECCS névjegyévé váltak. A győri egyetemről 2006-ban Vida Balázs például a tartó kategóriát 400kg-os eredménnyel nyerte meg. Ezt az eredményt az Óbudai Egyetem hallgatója Márkos Szilárd 2008-ban 560,3 kg-os új világcsúccsal szárnyalta túl. A jelenlegi világrekordot is ő tartja 578 kg-mal amit 2011-ben állított fel. A versenynek 2011 óta világbajnoksága is van, ez az Óbudai Egyetem által alapított RECCS. ”

Sokan gondolhatják, hogy tésztából hidat építeni inkább játék, nem komoly dolog. Én azt mondom, nincs igazuk, egy erős és szép híd megépítése, függetlenül attól, hogy milyen anyagból készül, komoly mérnöki feladat. Ezt éreztem ki az építők elmondásából is, nemcsak jó bulinak, de komoly szellemi kihívásnak is tűnik egy egy híd megalkotása.

A készitendő hidak főbb paraméterei pontosan szabályozottak, bár azért épp elegendő szabadságot biztosít az egyéni elképzeléseknek és a mérnöki ötleteknek is. Az előírások megtalálhatóak a verseny már említett honlapján.

A tervezésnél persze – végül is mérnökhallgatókról van szó – komoly számítógépes modellezőprogramokat is használnak, de van szerepe a megérzéseknek és a próbálkozásoknak is. Kívülállóként azt gondolnánk, hogy a tészta minősége a legfontosabb. Ez azonban csak részben igaz, sokkal fontosabb hogy a tészta – mint a híd építőanyaga – minél állandóbb, tervezhető minőségű legyen. Ehhez pedig a nagy, minőségi termékeket készítő tésztagyárak termékei az alkalmasak, hiszen ezeknél a legegyenletesebb a termék minősége. Rá is kérdeztem, hogy nem próbáltak-e saját tésztát készíteni, hiszen így esetleg jóval masszívabb, és persze a szükséges formájú építőanyaghoz jutnának. De azt a választ kaptam, hogy kézi eljárással, házilag készítve szinte kizárt hogy megfelelő lenne a minőség, a jónevű gyártótól származó spagetti vagy csőtészta szálak valóban szinte egyformák, de még itt is szükséges az alapanyag átválogatása. A használható és megfelelő házilagos technológia kialakítása reménytelenül hosszú idő lenne.

Ami azonban még ennél is fontosabb, az a felhasznált ragasztó! A Bánki csapata jelenleg a Loctite ragasztóit használja, méghozzá többfélét is. A Loctite komoly támogatást biztosít a csapatnak, nemcsak a szükséges ragasztókat, de technikai, mérnöki támogatást is ad. Mert bizony ez sem egyszerű kérdés, a híd különböző szerkezeti részei értelemszerűen különböző jellegű terhelést kapnak, van húzó, nyomó, csavaró, hajlító igénybevétel. És a tésztaszálak egymáshoz rögzítésénél ezt bizony figyelembe is veszik, különböző keménységű és rugalmasságú ragasztókat használnak.

A csapat tagjai azt mondják, tapasztalatuk szerint egyszerű, hagyományos ragasztók használatával maximum mintegy 300 kg terhelhetőségű hidak készíthetőek. A jelenlegi rekordok viszont majd kétszer ekkora terhelést jelentenek, ezeknél a gondos kivitelezés önmagában már kevés, ezek az eredmények már csak magas technológiájú ragasztókkal érhetőek el.

Jelenleg a Loctite 3090 kétkomponensű ragasztó az egyik favorit a tésztahídépítésben. Ez az ikertubusos termék a gyártó korábbi termékeinél is megszokott nagy ragasztási szilárdságot és gyors kötést biztosítja, azonban a hagyományos ragasztókkal szemben alkalmas akár 5mm-es rések kitöltésére is. Persze elsősorban nem tésztaragasztásra lett kifejlesztve, de miután szinte mindent ragaszt, így a tészta esetében is bevált. Az új keverőcsőr tökéletesen összekeveri a két komponenst, és nagyon pontosan adagolhatóvá teszi a ragasztót. A kötés 90-180 mp alatt megszilárdul, tehát gyors munkát biztosít.

Ahogy a fiúk elmondták, a verseny indulása óta eltelt néhány év alatt igen komoly fejlődésen ment át a technológia, mára korábban elképzelhetetlen terheléseket is kibírnak ezek az építmények. Persze erről eszembe jutott, hogy vajon meddig lehet növelni ezt, és egyáltalán van-e még lehetőség az előre lépésre? Kicsit sarkítva a kérdést, lehet-e még kihívásokat találni a hídépítésben, vagy a technológia és az építőanyag lehetőségei már teljesen ki vannak használva? Azért is kérdeztem ezt, mert a versenyek eredményeit végignézve, egyáltalán nem folyamatos az egyre magasabb terhelések felé haladó út, az aktuális eredmények nem minden esetben haladják meg a korábbi rekordokat, tehát kívülről kicsit úgy tűnik, mintha elértek, de legalábbis nagyon megközelítettek volna valamilyen határt.

Az egybehangzó vélemény szerint azért még van hova nőni, az eltelt időszak végül is épp azt mutatta meg, hogy a korábban nehezen elképzelhető határok is sorra megdőltek. A tészta mint alapanyag messze nem annyira szabályos tulajdonságokkal rendelkezik, mint mondjuk az acél, rengeteget számít a mérés idején a páratartalom, a hőmérséklet, vagy épp a napsütés. És ez az adott verseny eredményét is befolyásolhatja. Ezt persze az igazán fanatikus versenyzők igyekeznek is figyelembe venni, például a kész hidak szállításakor nagyon is odafigyelnek, hogy milyen napszakban, milyen külső viszonyok között a legcélszerűbb a szállítás. És ha az jön ki, hogy mondjuk éjszaka, vagy épp hajnalban az ideális, akkor is teszik. Biztosnak látszik, hogy lesznek még erősebb alkotások. Ugyanakkor folyamatosan gondolkoznak új kihívásokon is, például mostanában egy olyan versenyen törik a fejük, amikor egy adott, pontosan meghatározott terhelést kell elviselnie a hídnak, és az nyer, aki a legjobban megközelíti az adott értéket. Ez nyilván dupla csavar, hiszen erős hidat építeni vélhetően könnyebb, mint olyat, amelyikbe bele kell tervezni a maximális terhelést, vagyis egyfajta felső limitet is.

A jó eredményekhez fontos persze a lelkesültség és a komoly hozzáállás is. Miután a versenysorozat egyetemistáknak szól, így a résztvevők folyamatosan öregednek ki a csapatból. Szerencsére újak is jönnek a helyükre, bár ebben mintha az idei évben lenne egy kis megtorpanás. (Azt mindenesetre határozottan fura hallani, amikor egy huszonegynéhány éves fiú beszél a 'mai fiatalokról', miközben én túl járok a negyvenen, és még mindig szeretem fiatalnak gondolni magam...) A tésztaépítés lehetősége mindenki előtt nyitva áll, a jelenlegi csapat szívesen fogad minden érdeklődőt, segítenek is, ha szükséges, ugyanakkor szeretik, ha azt látják az új érdeklődőkön, hogy ugyanolyan lelkesek mint ők.

Mindenesetre tésztahidat építeni sosincs késő, mi is kipróbálhattuk magunk, és erre bíztatok mindenkit.

A tésztahidak persze nem tartanak örökké, márcsak azért sem, mert a versenyen persze rendre össze is törik őket a mérés folyamán. Az alábbi videón ez látható is, az 56. másodperctől érdemes figyelni... :

Aki élőben is megnézne egy ilyen versenyt, pont jó időben van. Az idei világbajnokság május 22.-én lesz az Óbudai Egyetem szervezésében, érdemes lehet rászánni egy napot.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

Nem mondom, hogy most azonnal álljatok neki egy otthoni bowlingpálya építésének. Inkább csodálkozzunk együtt, hogy mi mindenre érnek rá az emberek. Van ez a Tim nevű amerikai fazon, aki nyilván nagyon szeret bowlingozni, emellett a barkácsolást se veti meg. Egy szép napon gondolt egyet és vett az E-bayen egy leharcolt bowlingpályát. Jó lesz nekem ez ide a garázsba, gondolta. Nem sokat teketóriázott. Beépítette az autó helyére, a fűnyíró mellé. Hova máshova.  A pálya jóval rövidebb, mint kellene. Szerintem sok értelme nincs, de egyébként remekül működik. Képek és videók alább.

Forrás: TecheBlog

A kávéfőzőm körüli bonyodalmakról már írtam többször itt a blogon. Végül is a jól bevált szivattyús masina megadta magát, jelenleg egy hagyományosabb kávéfőzőt használok, azonban az ezzel készült kávé minősége messze elmarad az elvárásaimtól. Persze be lehetne szerezni egy új masinát, de a minap eszembe jutott, hogy talán itt volna az ideje egy saját kávégép megalkotásának.

A kávé persze sokféle lehet, amit én képzelek a jó kávéról és a kávéfőzés szertartásáról azt talán jól bemutatja a Zöld Darázs című filmben látható jelenet, amelyben a japán kávégép technikus bemutatja a masinát.

Évekkel ezelőtt kezembe került egy klasszikus, Budapest jellegű vendéglátóhelyi kávéfőző. Rendbe akartam hozni, de kiderült, hogy mind a gép váza, mind a gőztartály menthetetlen. A gőzadagolót a kávékarral és a mechanikával, illetve magát a bajonett záras kávétartót azonban megmentettem.

A megmentett alkatrészek. Itt még elég piszkosak, de a krómozásuk a rozsdás kart kivéve makulátlan, és a mechanikája is remekül működik.

Most tehát arra gondoltam, hogy ideje volna megépítenem a saját steampunk kávégépemet. Az biztos, hogy a legügyesebb anyagbeszerzés esetén sem lesz olcsó a gép, tehát lehet hogy ez egy elég hosszú projektté válik, de gondolom egyértelmű, hogy a saját építésű kávégép megalkotása mindannyiunk életében fontos és kihagyhatatlan momentum.

Nézzük az alapokat:

A modern szivattyús kávéfőzőknél a nyomást egy szivattyú állítja elő, amelyik az amúgy nyitott tartályból nyomja át a vizet az őrölt kávén. Ezek a gépek tulajdonképpen hideg vizzel működnek, csak közvetlenül a kávészűrő előtt melegítik fel a vizet, hasonlóan mint egy átfolyós rendszerű konyhai vízmelegítő. Ennek előnye, hogy gyors, hiszen nem kell megvárni amíg mondjuk 2 liter vizet forralni kezd a gép. És biztonságos is, hiszen nincs túlnyomásos tartály. Ráadásul az adott szivattyú mindig egyforma nyomást produkál, ez egy gőztartály esetében sokkal bonyolultabb szabályzást kívánna. Viszont egy szivattyús gépnél nincs mód 'játszani' azzal, hogy a forró víz/gőz meddig és milyen tempóban járja át az őrölt kávét. A régi eszpresszókban az igazi kávéfőző hölgyeknek mindig megvolt a maguk kialakított rendszere, hogy meddig és milyen tempóban húzzák és engedjék fel a gőzkart, és ennek tényleg volt jelentősége, az elkészült kávé ízén érezhető volt a hozzáértés.

Én is ilyen  jellegű gépben gondolkozom, ha már egyszer egy ilyen klasszikus, gőztartályos masina alkatrészeit használnám, mindenképpen egy érzékeny, gondos kezelést igénylő, és azt meg is háláló konyhai 'gőzmozdonyt' szeretnék. Tehát legyen tartály, amelyben elektromos fűtőszál forralja fel a vizet, legyen nyomás- és hőmérő, amolyan klasszikus, mutatós műszerek, legyenek csillogó szelepek és csövek. Egy ilyen gépnél a gőz sziszegése, a kar lehúzása és lassan történő felengedése egy régi világ hangulatát idézi meg, nyilván ez is benne van ebben a történetben. Illatok, hangok idéződnek fel, szóval nemcsak önmegvalósítás, hanem gyermekkori emlékek felidézése, nosztalgia is a javából.

Ahogy végig gondoltam a folyamatot, igazából nem látszik bonyolultnak, de van megoldani való így is. Először is kell egy tartály. Megfelelően nyomásálló, amely azonban nyitható, hiszen a víz utántöltését meg kell oldani, ezt valahogy fűthetővé kell tenni, vagy bele kell applikálni egy fűtőszálat, vagy kívülről kell fűteni, ez azonban nem tűnik gazdaságosnak, ráadásul őrült lassú, fél óra volna egy kávé elkészülése. (A kávéfőző eredeti tartálya, amit nem tudtam megmenteni, brutális szerkezet volt, vagy fél centi vastag falakkal, rengeteg csavarral összefogva, tényleg, mint egy miniatűr gőzmozdony.)

Természetesen kellenek műszerek, biztonsági szelepek. És kell egy szabályzó elektronika, amelyik a tartályban lévő nyomás alapján szabályozza a fűtést. Ráadául ezt ügyesen össze kell hangolni, hiszen itt az esetleges beavatkozások mindenképp csak lassan módosítják a folyamatot.

A tartály alapesetben félig van vízzel, a melegítés következtében gőz fejlődik. Hogy a kávéhoz a tartály alsó részéből kell kivezetni a forró vizet, vagy inkább a felső részből a gőzt - amit akár egy mókásan tekergő hűtőkígyón keresztül vezetve lehetne a kávéfőzéshez alkalmas cseppfolyós állapotúra hűteni – az még kérdéses. A gőzre külön mindenkép szükség lesz, hiszen a tej felgőzölése fontos momentum.

A feladat tehát adott. A probléma az, hogy nem tudom, merre is induljak el. Az ilyen jellegű építések csak úgy lehetnek valamelyest finanszírozhatóak, ha az alkatrészeket meglévő, eredetileg persze más célra konstruált alkatrészek közül vadásszuk össze. Azonban még nem tudtam kitalálni, milyen szakma, vagy milyen berendezés használhat ilyen méretű és jellegű tartályokkal, tehát merre kereshetnék alkalmas tartályt.

Szintén vannak tudásbeli hiányosságaim a gőz és a nyomás témakörében, tehát most kicsit tanulnom is kell, hogy a szükséges 15-20 bár nyomást elviselő tartály és szerelvények, és ezek összekötései  hogyan is kell kinézzenek, hogy lehet biztonságosan megoldani mindent.

És ez az, ami miatt ezt a posztot most megírtam. Ha az olvasóink között van esetleg gőzben, nyomásban, kávégépben jártas, örömmel vennék mindenféle ötletet, tanácsot és segítséget. 

A fejleményekről persze beszámolunk majd itt a blogon és a facebook oldalunkon is.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

Forma- és betonbontó kalapácsot készítettem az újrahasznosítás jegyében. Babkaró leverésnél is érvényesül a fizika, azaz kell a tömeg a sebesség mellé, hogy nyomatékot adjunk ütéseinknek. Ezt egy félkilós kalapács legfeljebb az ujjunkon tudja produkálni. Műhelynapló következik képregény formában.

Gyarlók vagyunk, s mindannyiunknál porosodik jobb sorsra várva egy-egy súlyzókészlet, basszusgitár vagy az elolvasásra váró Nyelvészeti szemle hatodik évfolyama, hogy majd ha időnk és kedvünk engedi, végre használatba vegyük.

Az ötkilós súlyzókészlet érkezésének körülményei már a múlt homályába vesznek, de biztos, hogy atletizálásra nem használtam. Viszont kiválóan helytállt házi talajdöngölőm alkatrészeként, illetve már láttuk nagyítóállvány talapzatként is egy korábbi posztban. Ezek a megpróbáltatások tükröződnek külsején.

Na, de majd most! Közös halmazt képzek alkotóelemeiből és a nyélnek tervezett rozsdás csőből egy komoly karóverő-betonbontó kalapács személyében, aminek elkészítése hegesztő-felszerelés hiányában eddig késlekedett.

Immár részeire bontva a másfél súlyzópár. Már most látszik, hogy a súlyzógyártók súlyos titkokat ismernek a felületkezelés és mázolás technológiájából. Az igazán szélsőséges időjárási viszonyok között töltött évek során alig korrodálódott felületük.

Ennek köszönhetően gyorsan feladtam a teljes festékréteg lekaparását, mert nagyon szívósan ellenállt még a lamellás csiszolókorongnak is. A leendő hegesztési varratok helyét viszont szigorúan megtisztítottam a jobb áramvezetés miatt. A csőbe is metszettem egy homorú vágást, hogy illeszkedjen a fej alakjához.

Vitathatatlan, nem ez az ismert világegyetem legszebb hegesztése.Viszont kiállta a próbaüzemet. Talán a fémanyagok különbözősége, talán más miatt le kellett cserélnem a nyélnek tervezett csövet egy csinos zártszelvényre. Nem hiába oktatják évekig a hegesztés tudományát. Ha erős az áram, fröcsög a fém, ha alacsony, ragad a pálca. Megígérem, lesz hegesztő tanfolyam a Furdancson. Nyáron indul.

Színvilága az "Öld meg a Sógunt" című japán film legdurvább jeleneteit idézi fel, másrészt csak ilyen festék volt itthon. Félhomályban könnyebb megtalálni, mint a fekete színű kalapácsokat.

Hogy ne a csupasz, csúszós nyelet markoljam, előkerestem a legkevésbé nélkülözhető bőrszíjat. 1987-ben nyomták a kezembe, hogy csapataimat majd ezen katonai térképtáska segítségével vezetem hősies győzelemre. Azóta nem volt kinyitva, pedig lehet, ebbe rakták a marsallbotot, mely minden katona zsákjában lapul (Napóleon). Csak van, akinek nagyon mélyen. (Tákolmányi)

Kifúrtam néhány helyen a nyelet és kihasználva a popszegecselés egyoldalú zárását, először a szíj végét erősítettem a nyél közepére.

A popszegecselés igazán sokoldalú, nem bontható kötésfajta. Ajánlom mindenki figyelmébe.

Hogy minden ponton tapadjon a nyélhez a feltekert szíj, vastagon bekentem mindentragasztóval. A hét és fél kilós kalapácsot nem olyan könnyű távolba megküldeni, mint egy nyélről leváló baltafejet, de ha rossz helyre csapódik, nehéz szemránckrémmel korrigálni a sebesülést.

Jól nekigyürkőztem, hogy minél szorosabban, nagy erővel feszítsem rá a nyélre a szíjat. Azonnal elszakadt. Popszegecs kifúrása, új rögzítés, ezt utálom a legjobban.

Jó tapadós fogása lett, sajnos még a vége előtt elfogyott a szíj, így...

...a végére pusztán a rend kedvéért cipőfűzőt tekertem. Zártszelvény végére zártszelvénydugót! 

Vegyes az összkép vizuálisan, de a karóknak mindegy. Bár a nyél hosszának megállapítását nem előzték meg tudományos kutatások, az ötven centis maradékanyag meghagyása jó döntés volt. Az első ütésekhez felkarral megtámaszthatjuk és egy kézzel lehet finoman leütögetni a karót, utána pedig mehet a kétkezes kezelés. Csak ne álljon mögöttünk senki.

   Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

Múlt héten szóba került itt a blogon, hogy rendrakáskor rengeteg apró szerelvényre, csavarra, alkatrészre akadhat az egyszeri Furdancsos. Amit persze jó volna fajtánként és méretenként szétválogatva elrakni, de hát megfelelő számú doboz és rekesz a földön nincs.

Pedig van. És ehhez nem is kell más, csak néhány éhes macska...

Már vagy egy éve tettük közzé itt a Furdancs blogon, hogy ötleteket várunk a kiürült macskakajás dobozaink hasznosítására. Túl nagy sikere akkor nem lett a felhívásnak.

Azonban a dobozok azóta is gyűlnek. Most beugrott, hogy hiszen ezeket a dobozokat - amelyeket persze amúgy is használok ilyen-olyan tárolásra – össze lehetne rakni egy-egy alkalmatos, fedeles ládába és meg is volna a szükséges tároló. Igaz, a kör alaprajzú dobozok nem töltik ki teljesen a szögletes ládát, de legalább könnyű megfogni és kivenni belőle.

Miután a dobozok hulladéknak tekinthetőek, illő, hogy a láda is újrahasznosított anyagból legyen. Erre épp alkalmasnak tűnt némi bontott kerítésdeszka, és egy darab szintén használt rétegelt lemez. Még bontott zsanérokat is találtam. Csak csavarból meg békazárból kellett új.

Kiszámoltam, hány doboz fér el a talált lemezből szabható alaprajzon. A doboz oldalai a lemezre ülnek rá, ezért az oldalak vastagságával növelt méretre kellett számolni a kihozatalt. Ennek figyelembevételével leszabtam a lemezt.

Az oldalak fenyődeszkáit is le kellett szabni a talált kerítésdeszkákból. Ez nem bonyolult dolog, hipp-hopp meg is voltak az alkatrészek.

Az oldalakat egyszerű csapolással illesztettem össze, a csapokat jobb híján körfűrésszel vágtam ki, mert a leszabó fűrészem beteg (még mindig nincs balmenetes M8 csavar a lap rögzítéséhez, ha vakinek van, szóljon!), szalagfűrészem meg most nincs. Erről nem mutatok képet, mert a létező összes munkabiztonsági és munkavédelmi szabályt megszegtem. A csapolást nem vittem túlzásba, nem túl magasak az oldalak, és elég vastagok, meg a fenéklemez is masszív, nem volt szükség igazi sokfogú csapozásra.

Amikor ez megvolt, mindent összeragasztottam, a fenéklemezt szintén ragasztva fel is szögeltem, és az oldaldeszkákat is megerősítettem egy-egy csavarral. Aztán hagytam megszáradni a ragasztót. A tető is ugyanígy készült el, ott teljesen elhagytam a csapolást, csak ragasztó és csavar tartja a keretet.

Amikor minden megszáradt, kívülről felcsavaroztam a zsanérokat, előre meg a békazárat. És kész is volt a láda.

Befejezésképen felsőmaróval kicsit lekerekítettem az éleket (főképp belül a doboztetőét, hogy ha esetleg kicsit arrébb -közvetlenül a fedél széle alá- csúszik egy fémdoboz belül, akkor is simán lecsukható legyen). Csiszológéppel kicsit végigmentem rajta, de nem vittem túlzásba, végül is ez egy műhelyben lakó 'strapadoboz' lesz. Elég masszív is lett, simán rá lehet állni, ami sosem hátrány.

Egy 400 grammos macskakajás konzervdoboz 110 mm magas. Ez a láda pár milliméterrel nagyobb belső magassággal készült, mégpedig azért, mert így tudok ragasztani belül a fenékre és a tetőre egy-egy habszivacs-szerű szigetelőanyag réteget, amik kellőképpen szorosan tartják a dobozokat. Nem tudnak mozogni, elcsúszni, felborulni, még zörögni sem. Igy akár még azt is megtehetjük, hogy csak néhány konzervdobozt a ládába helyezve az élére állítjuk azt, így sem csúsznak arrébb.

A láda nyitott állapotában egy szalag rögzíti a ládatetőt:

Az egész történet megvolt fél nap alatt, és most már van hova pakolni a talált, akár 110mm hosszú csavarokat is. Alighanem készül még néhány ilyen láda, A macskák esznek folyton, és kerítésdeszka is van még...

Befejezésképpen azért kaptak a ládák kívül egy gyors lazúros ecsetelést, mégis kicsit pofásabbak legyenek, bár ezek tényleg 'munka' darabok lesznek. Mondjuk ugyanígy, de igényesebb anyagból és igényesebb vasalatokkal egész helyre kis ládákat lehetne készíteni, majd még visszatérek a dologra talán.

Alighanem érdemes lesz valamilyen masszív fogantyúval ellátni a ládákat, mert csavarral megtöltve azért már elég nehezek lesznek. És azon is gondolkozom, hogy talán érdemes lesz egy külön szekrényt is faragni hozzájuk, amibe mintegy fiókként becsúszhatnának ezek a ládák, és az egész egyben pedig állványként vagy munkaasztalként funkcionálhatna. Lehetne csinálni ugyanilyen jellegű dobozt az 1200 grammos kutyakajás konzervekre is, azokba aztán tényleg elég sok minden belefér. Ha összeáll a terv, persze megírom azt is.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

Síkbeli előrajzoláskor lényegében ugyanazok a tennivalók, mint a papíron való rajzok készítésekor, azzal a különbséggel, hogy lemezek, acélszerkezetek, öntvények, kovácsolt munkadarabok felületére kell rajzolni. Ez a különbség a rajzeszközök, a mérő- és ellenőrzőeszközök anyagában, alakjában és használatában is megmutatkozik.

Az előrajzolás rajzolószerszáma a rajztű és a körző. A rajztű anyaga közönséges szerszámacél. Különböző alakú lehet.

Rajztűk

Egy kereskedelemben most is kapható példány univerzális felhasználásra

Pontos és tisztán látható vonalakat csak hegyes rajztűvel húzhatunk. A rajztű hegyét úgy kell kialakítani, hogy az alkotókkal bezárt szög 15...20° legyen.

A rajztűhegy kiképzése

Nem minden anyagot szabad azonban edzett rajztűvel rajzolni, mert a tű megsérti a munkadarabot, és szilárdságát is csökkenti. Ezért a finomlemez, a csiszolt felületű munkadarab előrajzolásához sárgaréz rajztűt, a vékony, kikészített felületű fémlemez (pl. fehérbádog) és horganylemez előrajzolásához pedig grafitceruzát használunk.

A rajztűt csak húzni szabad, s a húzás, ill. a haladás irányába kb. 30...35°-ra meg kell dönteni, hogy a munkadarab felületén levő egyenetlenségeken könnyen túljusson.

Vonalhúzás helyesen

Vonalhúzás helytelen módon

Vonalhúzás vonalzó mentén

Helytelen

Vonalhúzás közben a rajztűnek a vonalzó függőleges oldallapjától kb. 15...20 fokra kell állnia.
 

Körök, körívek rajzolására hegyes körzőt használunk.

Hegyes körző

A hegyes körző mérettartása bizonytalan, mert méreten maradását csak az ún. féllaza csuklószegecs biztosítja. Pontosabban dolgozhatunk a rögzített szárú hegyes körzővel, amely a méretbeállítás után rögzítőcsavarral rögzíthető.

Mindkét fajta körző pontos méretre való beállítása nehézkes. Könnyebb és gyorsabb beállítást tesz lehetővé a rugós körző, amelynél a mozgó körzőszár a rugó erejétől a szabályozóanyához nyomódik. A körzőt a szabályozóanya forgatásával állítjuk be.

Rugós körző speciális acélból

Ez szerkezeténél fogva gyors beállítást és átállítást tesz lehetővé. A függőlegesen tartott rajztű hegye nem illeszkedik a munkadarab felülete és a vonalzó által alkotott sarokba, az így húzott vonal hullámos lesz.

Cserélhető rajzhegy

 Nagyobb  körívek húzásához rúdkörzőt használunk.

Rúdkörző

A körzőt úgy kell beállítani, hogy a körzőbegyek magassági különbsége megegyezzen a munkadarab két síkja közötti szintkülönbséggel.

Az állítható hegyű körző

Az állítható hegyű körző beállítása

Előfordulhat, hogy nincs állítható hegyű körző. Ilyen esetben hegyes körzőt is használhatunk, azonban a körzőt a rajzon megadott méretnél nagyobbra kell állítani. Azt azonban, hogy körzőnket milyen méretre állítsuk, ki kell számítani. A számítást a következőképpen végezzük:
Ha A középpont körül B ponton átmenő (vagy fordítva) körívet kell húzni, a következő gondolatmenet alapján határozható meg a szükséges körzőnyílás, az AB távolság.

Hegyes körző beállítása szintkülönbség esetén

A kiindulási alap megválasztása
Előrajzoláskor igen lényeges, hogy az alapvonalat és az alapélt (bázist) helyesen válasszuk meg.

Az alapvonal meghatározása

Gyakran előfordul, hogy az alapvonalat a középvonal képezi. A méretek berajzolásakor a hibalehetőségek jelentősen csökkennek, ha minden méretet az alapvonalról (alapéltől) mérünk fel.

A méretfelmérés helytelen, ha a méretvonalak felrajzolása láncszerű. Minden egyes méretet az alapvonaltól mérjünk fel, ezért az esetleges mérési hibák nem adódtak össze.

Nyers, kovácsolt vagy öntött, kör keresztmetszetű munkadarabok előrajzolásakor a kiindulási alap a középpont. Ezt a központkereső körzővel határozzuk meg. A körzőt a munkadarab sugarának körülbelüli értékére nyitjuk ki, behajlított végét a munkadarab széléhez ütköztetjük, a hegyeskörző szárával pedig kis körívet húzunk. Ezt a műveletet a szemben levő oldalon és merőlegesen is megismételjük. Ezután a kör középpontja már könnyen meghatározható.
Megmunkált kör keresztmetszetű munkadarabok (pl. tengelyek) középpontjának kikereséséhez, ill. berajzolásához a lemezes központosítót használjuk. Ez utóbbi eszköz használata gyorsabb, pontosabb munkát eredményez.

Lemezes központosító

A kör középpontjának meghatározása nagyméretű síklapoknál a következő eljárás szerint végezhető: Húzzunk a körbe két egymást metsző húrt. Mindkét húr (Aj-A2, ill. B1-B2) középpontjából húzzunk a húrra merőleges egyenest. A két merőleges egyenes metszéspontja a kör középpontjával azonos.

Középvonal-rajzoló

Az ábrán feltüntetett középvonal-rajzoló az elmondottak felhasználásával furatok középvonalának meghatározására készült. A furatok középvonalát a középvonalr-ajzolóval (és egyébként is) csak úgy tudjuk bejelölni, ha a furatba falécet - amelyre vékony lemezdarabot szegelünk - vagy ólomrudat ékelünk be. A kiindulási alap helyes választásának különösen a többdarabos munkák darabolásakor van nagy jelentősége.

A méretek bejelölése
Az előrajzolandó felületre a műhelyrajzon megadott méreteket közvetlenül vagy közvetett módon vihetjük fel. A közvetlen méretjelölést mérőléccel, a közvetett jelölést hegyeskörzővel végezzük. Az utóbbit azért nevezzük közvetett jelölésnek, mert a körzőt először a mérőlécen állítjuk be a kívánt méretre, s ezt a méretet a körzővel visszük fel a munkadarabra. A közvetett jelölést a méretek többszöri ismétlődésekor alkalmazzuk. Ez pontosabb és gyorsabb munkát eredményez.

Méretbejelölés mérővonalzóval

Ügyeljünk azonban arra, hogy a mérővonalzó osztásvonalait se karcoljuk össze. Ezt úgy érhetjük el, hogy a körzőt a méretvétel előtt nyitjuk ki a beállítandó méretnél kb. 1...2 mm-rel nagyobbra - ezt a vonalzó felett a „levegőben” ellenőrizzük -, s csak a pontos beállítást végezzük a vonalzón. A pontos beállítást rugóskörzőn az állítócsavar forgatásával, hegyeskörzőn pedig az egyik körzőszár valamilyen tárgyhoz való apró ütögetésével végezzük el. A mérővonalzó nulla osztásvonala egybeesik a vonalzó egyik végével, ezért a körző beállítását ne a nullavonaltól, hanem a 100 mm-es beosztástól végezzük. Ügyeljünk azonban arra, hogy 100 mm-nél nagyobb méreteknél ezt a távolságot leszámítsuk.

Mérővonalzóval való méretbejelöléskor a szabadon húzott rajztű pontatlanságot okozhat, ezért méretvételkor a mérővonalzót lehetőség szerint úgy helyezzük el a munkadarabon, hogy a kívánt méretbejelölést a mérővonalzó nullavonala mentén végezhessük.
Az előbbinél is pontosabb a bejelölés, ha a mérővonalzót a talpas derékszög szárához ütköztetjük, és a méretvonalat a mérővonalzó mentén húzzuk meg.

Méretbejelölés talpas derékszöggel

Előrajzolás mintadarabbal
Ha ugyanazon munkadarabból több darabot kell készíteni, akkor az előrajzolást mintadarabbal (sablonnal) végezzük el. Mintadarabbal való előrajzoláskor bal kezünkkel a mintadarabot az előrajzolandó felületre szorítjuk, a jobb kezünkben tartott rajztűvel pedig a határvonalakat és a furatközéppontokat jelöljük be. Nagyobb vagy bonyolultabb alakú munkadarabokhoz a mintadarabot párhuzamszorítóval vagy kézi satuval szorítjuk hozzá, hogy el ne mozduljon.
 
Lemezen vonalakat úgy rajzolunk, hogy pontos helyüket előre kimérjük, majd a vonalzó mentén meghúzzuk. Ha nagyobb táblákon hosszú vonalakat kell rajzolnunk, minden vonalat két, egymástól minél távolabbi ponton kell megjelölni. A jelzéseket összekötő vonalakat acélvonalzó mellett húzzuk meg.

Forrás: Simon Sándor Fémipari alapképzés (1976.) című nagyszerű tankönyve, mely a kiadása óta eltelt évtizedek dacára is megőrizte mindazon tudás aktualitását, melyre a barkácsműhelyben szükségünk lehet.

Köszönet a conrad.hu webáruháznak, amiért néhány illusztrációt a kínálatukban kapható eszközökkel mutathattunk be.

   Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A határvonalak és a furatközéppontok bejelölése után a pontozás következik. A pontozás az előrajzolt méretek tartós megjelölésére való, szerszáma a pontozó.

A pontozó anyaga edzett szénacél. A legkisebb szabványos pontozó hossza 100 mm, átmérője 8 mm, a legnagyobbé pedig 160 mm, átmérője pedig 18 mm.

A pontozást - attól függően, hogy vonalak mentén vagy furatközéppontokhoz alkalmazzuk - más-más szögben köszörült pontozóval végezzük. A vonalpontozáshoz kisebb csúcsszögű (30-40°), a furatpontozáshoz nagyobb csúcsszögű (60°) pontozót használunk.

A pontozó igen kemény acélból készül, mert egyébként tompulónak hívnánk

A 60°-os csúcsszögű pontozóval végzett vonalpontozás bizonytalanná teszi a megmunkálást, és nyomai a kész munkadarabokon is megmaradnak. Ha viszont rajzpontozót használunk a furatközéppont bejelöléséhez, a fúró nem kap megfelelő vezetést, és oldalirányban könnyen elmozdulhat a furatfészekből.

A pontozó köszörülése

A pontozást úgy végezzük el, hogy a ferdén tartott pontozó hegyét óvatosan a vonalra vagy a vonalak metszéspontjára helyezzük, miközben kezünket megtámasztjuk. Ütés előtt a pontozót az anyag síkjára merőlegesen állítjuk, majd a kalapáccsal a felső végére kisebb ütést mérünk. Eltérő nagyságú kalapácsütések különböző nagyságú pontozási jeleket (pontfészkeket) hagynak.

Pontfészek

Vonalpontozáskor ügyelni kell a pontok egymástól való azonos távolságának betartására és a kalapácsütések egyenletességére. Az ívelt szakaszon a pontok sűrűbbek legyenek, mint az egyenes szakaszon.

Vonalpontozás

Furatközéppont pontozásakor a pontozót az előrajzolt vonalak metszéspontjába kell helyezni.

Furatpontozás

A furatközéppont pontozása után a fúrandó lyuk átmérőjének megfelelő ellenőrzőkört húzunk, amely lehetőséget ad annak megállapítására, hogy a fúró nem „mászott”-e el. Az ellenőrzőköröket is pontozzuk a tengelyvonalak metszéspontjaiban.

Ellenőrzőpontok

Ha a pontozást és a fúrást jól végeztük el, fúrás után az ellenőrzőpontok félig megmaradnak. Ellenőrzőkor és ellenőrzőpontok nélkül a furathely ellenőrzése nehéz.

Forrás: Simon Sándor Fémipari alapképzés (1976.) című nagyszerű tankönyve, mely a kiadása óta eltelt évtizedek dacára is megőrizte mindazon tudás aktualitását, melyre a barkácsműhelyben szükségünk lehet.

Köszönet a conrad.hu webáruháznak, amiért néhány illusztrációt a kínálatukban kapható eszközökkel mutathattunk be.

   Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

Itt a Furdancs blognál jobbára én írom a faipari témájú posztokat. Egyrészt az eredeti végzettségem okán is, másrészt mert fával dolgozni úgy általában is jó dolog. Azonban a jelenlegi műhelyem nem fűthető, így jó néhány hónapja nem igazán dolgoztam ott, így poszt sem nagyon készülhetett a témában.

Most azonban, hogy végre úgy fest tényleg tavasz lett, rengeteg készíteni és persze megírni való áll már sorban. Elsőként persze magát a műhelyt kell kitakarítani, ez most van folyamatban. Egy fél év alatt döbbenetes mennyiségű motyó, holmi és mindenféle tud összegyűlni egy műhelyben, különösen ha garázsként is funkcionál. Ilyenkor igazából hamar amolyan lerakó-helységként kezd üzemelni, egyre több későbbi elrakásra, rendbehozatalra szánt doboz, eszköz és anyag borítja be az asztalokat, és minden vízszintes felületeket. Ráadásul az ismétlődő napsütéses időszakok után ipari mennyiségben gyűlnek rovarhullák az ablakpárkányokon, amit én különösen rosszul viselek.

Szóval igen... ez inkább raktár mint műhely, de mire ez a poszt megjelenik, már sokkal jobb lesz a helyzet...

De, ha mindezzel megküzdöttem akkor már tényleg jöhet az asztalosság. Össze is szedem mire számíthat az olvasóközönség:

Fogunk cajon-t építeni. Mr. Furdancs vetette fel még hónapokkal ezelőtt, hogy építhetnék neki egy cajon-t, vagyis azt a dobozforma ütőhangszert, amire ráül az ember, és tenyérrel dobol rajta. Kaptam is hozzá mindenféle linket meg leírást. Számomra meglepő volt, hogy ez nem csak egy doboz, hanem húr is található benne. Mindenesetre nem tűnik űrtechnikának, és elég tág teret ad a különböző pácolási-színezési, díszítési technikák használatához, szóval jó móka lesz.

Aztán szeretnék csinálni egy keménytokot a gitáromhoz. Bőr- vagy bőrszerű anyaggal bevont keménytokot persze lehet kapni a boltokban is, de én a múltkorjában véletlenül ráakadtam pár egyedi gitártok képére a neten, aztán tudatos kereséssel még egy csomót leltem. És annyira fellelkesedtem, hogy mindenképp kell készíteni egy saját igazán egyedi gitártokot. Fából. Önmagában persze ez sem túl nagy kihívás, itt az egyetlen kérdés az okos anyagválasztás, hiszen egy ilyen tok azért kellően masszív kell legyen, ugyanakkor viszont a méretéhez képest jó ha kicsi a súlya, mégse kelljen az amúgy nem egész 2,5 kg-os gitáromat egy 5-6 kilós tömörfa dobozban cipelni.

Mondjuk ez a koporsó forma épp nem olyan amit én szeretnék, ennél sokkal jobb rajzaim vannak már itt az asztalon...

Van aztán itt egy (két) - még a házzal együtt beszerzett - igen régi konyhaszekrény, ami gyakorlatilag komplett, mindene megvan, még a kis porcelán fűszeres fiókjai is. Persze az állapota elég rémes, de mindenképp menthető, szóval érdemes volna újraalkotni, annál is inkább, mert van hozzá illő asztal és székek is. Különben is van elég sok régi bútor a fészerben, főképp mindenféle székek, amikből csodákat lehetne alkotni. Ezek mind jó poszttémák lesznek, persze ez azért nem egynapos munka, úgyhogy inkább amolyan időnként jelentkező, a restaurálás aktuális állásáról tudósító posztokhoz alkalmasak.

És persze van millió ház körüli készíteni való is, be kéne fejezni az emeletre vezető lépcsőt, elég sok belső ajtóra kéne mindenféle takaróléc, végre meg kéne csinálni a lakásban körben a padló szélén a takaró/lábazati léceket (ezek egyediek, mert sok helyen a fűtéscsöveket is takarniuk kell).

Ez az alapozóval lekent, kopott állapot bizony elég borzasztóan néz ki, de majd helyrevarázsoljuk...

A koncertlátogatások során (van egy koncertes blogom is) rákattantam újra a kelta-ír zenére, és persze a hozzá kapcsolódó motívumokra is. A műhely ajtaján eddig is volt kelta beütésű díszítés, de ez a téli szelek által többször is becsapott ajtón megsérült. Most ezt is újra lehet alkotni, és mellé csinálni még pár kelta sárkányt is, legalább védik a birtokot...

Szóval lesz miről írni, jövök is hamarost!

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.